2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: a világ legsikeresebb nagyvállalatai bíznak Magyarországban
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: a világ legsikeresebb nagyvállalatai bíznak Magyarországban

A ZF újabb beruházása világosan mutatja, hogy a világ legnagyobb, legversenyképesebb és leggyorsabban fejlődő vállalatai úgy tekintenek Magyarországra, mint ahová érdemes befektetni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a ZF Hungária Kft. csütörtöki gyáravató ünnepségén, Egerben.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a világ modern kori ipari forradalmát meghatározó cégei egyre-másra hozzák létre nagyobbnál-nagyobb beruházásaikat Magyarországon, mert bíznak az országban és a magyar emberek szorgalmában, munkaszeretetében. Ezek egyike a ZF, mely 31,5 milliárd forintból, 6,7 milliárd forintos állami támogatással épített új, 40 ezer négyzetméter alapterületű üzemegységet Egerben, jövő év végéig több mint 770 új munkahelyet teremtve ezzel. A fejlesztés eredményeként évente 150 ezer nyolcsebességes automata sebességváltó készülhet itt, ám ez a kapacitás a tervek szerint néhány éven belül 500 ezerre emelkedik – mondta a miniszter.  A ZF Hungária Kft. jelenleg 1265 alkalmazottat foglalkoztat, ám a dolgozói létszámmal együtt a jelenleg 45 százalékos arányt képviselő magyar beszállítói kör megrendelései is bővülnek, tovább erősítve ezeket a vállalkozásokat és újabb munkahelyeket teremtve a régióban – fűzte hozzá. A miniszter jelezte: a magyar  gazdaság exportorientált, a kivitel terén elért sikerei meghatározzák az egész nemzetgazdaság sikerét. Az elmúlt évben az ország történetében először lépte át az export a 100 milliárd eurós határt és ez a mutató 2018 első fél évében is jelentős növekedést mutat. Kereskedelmi forgalmunk Németországgal ugyancsak rekordot döntött tavaly és idén januártól június végéig 28 milliárd eurót meghaladva újabb 7 százalékos bővülést mutat. A kedvező trend fenntartásához a ZF most átadott beruházása is hozzájárul – jegyezte meg. Szijjártó Péter kitért arra is: új világrend kezd kialakulni, világkereskedelmi háború körvonalazódik és digitális forradalom zajlik. Ez új gazdasági versenyhelyzetet teremt országok és vállalatok számára egyaránt. „Az újkori ipari forradalmat az az autóipar vezérli, mely a magyar gazdaság gerincoszlopa, ezért fontos, hogy minél több ilyen beruházásért folyó versenyben sikeresek legyünk” – fogalmazott.     Emlékeztetett: a kormány ezért vezette be Európa legalacsonyabb egykulcsos adóit és legrugalmasabb munkajogi szabályozását, alakította át a közép- és felsőfokú oktatás rendszerét és az ország politikai stabilitása, valamint az ebből eredő kiszámíthatóság is pozitívan befolyásolja a befektetők döntését.     Az autóipar teljesítményéről szólva közölte: a 167 ezernél több embert foglalkoztató szektor a teljes magyar ipari kibocsátás 29,3 százalékát adja és termékei 91 százalékban kivitelre kerülnek. A tavalyi rekordévben az ágazat 8000 milliárd forint feletti termelési értéket állított elő. Az idei első fél évben létrehozott termelési érték elérte a 4500 milliárd forintot. A tartós bővülés garanciáiként említette a miniszter, hogy az Audi nemrégiben Magyarországon kezdte el gyártani elektromos erőforrásait, néhány hete letették a második Mercedes gyár alapkövét Kecskeméten, a BMW Debrecenben építi fel új gyárát és új motorjainak gyártásához a Peugeot is Magyarországot, a szentgotthárdi gyárat választotta.     Michael Hankel, a ZF csoport alelnöke a másfél év alatt megvalósult beruházás jelentőségét méltatva hangsúlyozta: azért döntöttek Eger mellett, mert az itt dolgozóknak komoly tapasztalata van a sebességváltó gyártásban és emellett a város, valamint a térség infrastrukturális adottságai is kedvezőek. Felidézte: Egerben a ZF több mint két évtizede gyárt haszongépjármű sebességváltókat. Az új üzemrészben a vállalat egyik legsikeresebb termékét, a személyautókba beépíthető 8-fokozatú automata sebességváltót állítják majd elő. Kitért arra is, hogy a cég a jövőben az eddigieknél is jobban szeretne a helyi beszállítókra támaszkodni. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott köszöntőjében kiemelte: a most átadott  fejlesztés Eger legnagyobb ipari beruházása. Úgy fogalmazott: akik Egerben és környékén dolgozni akarnak, ma már megtehetik. Habis László polgármester a ZF beruházását Eger ipar- és várostörténetében páratlannak nevezve arról tájékoztatott: a helyhatóság az új üzem felépítéséhez szükséges 10 hektáros önkormányzati telek földhasználati jogát és 3 évre szóló építményadó-mentességet biztosított, továbbá jelentős infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a fejlesztés sikere érdekében.     A  ZF a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója a hajtáslánc és futómű technológia, valamint az aktív és passzív biztonsági technológiák terén. A vállalatcsoport 40 országban, 230 telephelyen, mintegy 146 ezer munkavállalót foglalkoztat. Tavaly 36,4 millió euró árbevételt ért el. Éves bevételének több mint 6 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!