2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Tornával emlékeznek Szaniszló Sándorra
royal_magazin_PNG

Tornával emlékeznek Szaniszló Sándorra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség évente emléktornával tiszteleg a tavaly, 69 éves korában elhunyt  Szaniszló Sándorra, a sportág meghatározó alakjára.  A négy férfi és két női együttest felvonultató első mérkőzéssorozatot szeptember 7-8-án rendezik meg Miskolcon.

Szaniszló Sándor (képünkön) okleveles gépészmérnök, nyugalmazott létesítményigazgató, a magyar kosárlabdasport, Miskolc, illetve a Miskolci Egyetem sportéletének meghatározó alakja példaértékű életutat tudhatott maga mögött.  
A Miskolc-újdiósgyőri, Fadrusz utcai 16. sz. Általános Iskolás évek után, a Kilián György, későbbi nevén Diósgyőri Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Gimnáziumi évei után, 1971-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) gépészmérnöki karán vegyipari gépészmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően 1980-ig a Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben (TÜKI), majd a Miskolci Egyetemen, a Testnevelési Tanszék főmérnöke volt 13 éven át. 1993-tól a sok-sok nagy eseménynek otthont adó körcsarnokkal fémjelzett egyetemi sportlétesítmények igazgatójaként, gondos gazdaként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.
A kosárlabda sporthoz vezető első lépcsőt a Kilián Gimnáziumban tette meg, a Kamarás-házaspárnak köszönhetően, de pallérozásában osztályfőnöke, Kiss András is fontos szerepet játszott. 1962-től Kamarás István testnevelőjeként, előbb megszerettette vele a játékot, majd rendszerességre, fegyelmezettségre, az igazi csapatjáték fontosságára nevelte. A csapat „mindeneseként” is segítette társait.
A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) kosárlabda szakosztályának 1966-ban lett tagja, 1967-től intézője, majd szakosztályvezetője és „pénztárnoka”. Akkoriban kapta a „Bukszi” becenevet, mely szeretettel, tisztelettel övezve végig kísérte őt egész életében. 2001-től a MEAFC ügyvezetői teendőit látta el. Időközben volt játékvezető, szövetségi bizottság vezető, technikai komiszár, főtitkár, és az országos szövetség amatőr tagozatának elnöke. Megbecsült közéleti személyiségként alelnöke, majd elnöke lehetett a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének, alelnöke a Nemzeti Sportszövetség területi kollégiumának, vezetője a Magyar Diáksport Szövetség kosárlabda munkabizottságának, tagja megyei és városi önkormányzati bizottságoknak, testületeknek. A Who is who enciklopédiába 2012-ben került be.
Az empátiára, tiszteletre, segítőkészségre, munka- és emberszeretetre,  precizitásra, a sport iránti elkötelezettségre alapozó magas színvonalú munkáját, legyen az egyetemi, egyesületi, szövetségi, vagy diáksportos, jó néhány kitüntetéssel ismerték el. Egyebek mellett megkapta a Magyar Sportért Emlékérem bronz-fokozatát, a Magyar Egyetemi-, Főiskolai Sportszövetség Arany Emlékplakettjét, a Signum Aureum Universitas-t, a megyei közgyűlés Milleneumi Emlékplakettjét, a B.-A.-Z. Megye Kiváló Sportvezetője díjat és a B.-A.-Z. Megye Diáksportjáért Emlékplakettet.
A pénteki nyitónapon valamennyi résztvevő az Egyetemi Körcsarnokban méri össze tudását. Ezen napon, ugyanitt avatják fel Szaniszló Sándor-emléktábláját. Szombaton a két női csapat a Generáli Arénában mérkőzik meg egymással újra, míg a férfiak a MEAFC otthonában döntik el a végső helyezések sorsát.  

A részletes program:
2018. szeptember 7. /péntek/
15.00: JP Auto Jászberényi KSE – Nyíregyháza Blue Sharks /férfi/
17.00: MEAFC – BK 04 AC LB Spišská Nová Ves /férfi/
18.45: Megnyitó
19.15: Aluinvent DVTK – MBK Ružomberok /női/

2018. szeptember 8. /szombat/
15.00: Férfi 3. helyért
16.00: MBK Ružomberok – Aluinvent DVTK /női, Generali Aréna/
17.00: Férfi döntő
18.45: Eredményhirdetés.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!