Az Egy fantasztikus nő című film bekerült az idei Oscar-esélyesek közé a legjobb indegen nyelvű film kategóriában, s bár nem nyert díjat, fontos felfigyelni rá üzenete miatt: egy transznemű férfi nem gyászolhatja meg elhunyt párját.
Ugyanezt a témát dolgozza fel Laurie Frankel Mindig ez van regénye, amely a Walsh-Adams család hét tagjáról szól. A családdráma megmutatja e közösség komplexitását, diszfunkcionalitását, miközben mindannyian a legjobb belátásuk szerint igyekeznek cselekedni.
Négy fiúgyerek után Rosie és Penn biztosak abban, hogy az ötödik lány lesz – amíg Claude meg nem érkezik. Néhány év beletelik, mire realizálják, hogy akkori megérzésük nem volt teljesen alaptalan, illetve a valóságtól elrugaszkodott: Claude – avagy későbbi nevén Poppy – transznemű. A szülők ösztönösen mindent megtesznek, hogy megvédjék gyereküket, ezért a liberálisabb(nak vélt) Seattle-be költöznek. Azonban ahelyett, hogy büszkén felvállal(hat)nák Poppyt, titokban tartják a tényt, a történteket. Mint általában lenni szokott, ennek súlya ránehezedik a családra, legfőképp Poppyra. Az irónia az egész helyzetben az, hogy a „hamis” személyiségét rejtegetik, és az „igazi” Poppy az, akit az iskolatársak és a szomszédok ismernek. Képtelenség a végtelenségig fenntartani a látszatot; elérkezik a pillanat, amikor a gondosan felépített „légvár” a Walsh-Adams családra omlik.
Aki nem idegenkedik a témától, azt könnyedén beszippantja a történet. Sőt egyáltalán nem nehéz dühbe gurulni attól, hogy a transz- és homofóbiás környezet milyen jellegű és mértékű atrocitással közelít a főszereplőkhöz. A tanároknak a diákok helyzethez – illetve Poppyhoz – való szoktatását célzó próbálkozásai is hagynak maguk után némi kívánnivalót, mert nem mondható teljesen következetesnek, ugyanakkor „dicséretes”, hogy egyáltalán felmerült bennük a tenni akarás. Pont egyébként ezek azon szituációk közé tartoznak, amelyek nem teljesen realisztikusak, ezért a regény fantáziajellegű benyomást is kelthet – ha ezt el tudjuk fogadni, félre tudjuk tenni, akkor egyáltalán nem zavaró.
A Mindig ez van szívszorító történetével erőteljes, megosztó, fontos és időszerű témát dolgoz fel. Szívet megérintő és megindító, ahogyan a szülők türelmet, támogatást, kedvességet és feltétel nélküli szeretetet nyújtanak Poppynak. S végre ez egy olyan sztori, ami nem tragédiával, hanem pozitív-optimista felhanggal végződik. Ha legyőzzük előzetes félelmeinket, fenntartásainkat, igazán értékes olvasmánnyal lehetünk gazdagabbak Laurie Frankelnek köszönhetően.
