2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Szabadlábra helyezték a halálos közlekedési balesetet okozó Eva Rezesovát
royal_magazin_PNG

Szabadlábra helyezték a halálos közlekedési balesetet okozó Eva Rezesovát

 Hat év börtön után szabadlábra helyezték a négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozása miatt elítélt Eva Rezesovát, aki a Nagy Ignác utcai fővárosi büntetés-végrehajtási intézetből kedd délelőtt távozott.

A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. Miután a 2012 augusztusában történt baleset óta majdnem egyfolytában fogva tartották, a hat év most telt le. A szabadon bocsátásra sajtóhírek szerint többek között az elítélt jó magaviselete miatt nyílt lehetőség.
Az eljárás adatai szerint Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant az áldozatok Fiat Puntójában. A Fiat kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt. Eva Rezesová – nagy értékű, biztonsági berendezésekkel jól felszerelt terepjárójában – enyhe sérüléseket szenvedett.
A Budapest Környéki Törvényszék 2014 szeptemberében kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyított, a szakértők szerint a baleset még a nagy sebesség ellenére is elkerülhető lett volna, ha a sofőr nem ittas.
A bíróság kizárta, hogy a baleset áldozatainak autója hirtelen sávot változtatott, és Eva Rezesová ezért nem tudta elkerülni a balesetet.
A bíró a büntetés mértékéről négy éve elmondta: a vádbeli cselekményért a törvény szerint 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bíróságnak a hét és fél éves középmértékből kell kiindulnia. Súlyosbító körülmény volt a halálos áldozatok száma és a vádlott vezetési stílusa.
A baleset idején 35 éves szlovák nő az eljárás során tagadta bűnösségét. Alkoholos befolyásoltsága kapcsán arról beszélt, hogy arcüreggyulladásra és köhögésre szedett gyógyszereket, illetve a baleset után, közvetlenül sokkos állapotban nagyon szomjasnak érezte magát, és véletlenül egy vodkás üveget húzott meg. Rezesová szerint a baleset okozója a sértettek járműve volt, amely hirtelen kivágott elé. Ugyanakkor Eva Rezesová az eljárás során többször is megbánást tanúsított, és kifejezte, hogy sajnálja a történteket.  
A törvényszék 2014-ben arról is döntött, hogy Eva Rezesovát 8 évre eltiltja a közúti járművezetéstől. Az eltiltás a börtönből szabadulását követően kezdődik, így Rezesová 2026-ig nem ülhet volán mögé.
A büntetőper kapcsán egyes igazságügyi műszaki szakértők tevékenységét nyilvános kritika érte, illetve pártosság gyanúja miatt két szakértőt kizárt a bíróság az eljárásból.
Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai „Rezes klán” egyik tagja. Apja Alexander Rezes, az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!