2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Tassi Attila újra a dobogó legfelső fokára állhatott
tassi assen3

Tassi Attila újra a dobogó legfelső fokára állhatott

Tassi újra a dobogó legfelső fokára állhatott

tassi assen3

Budapest, 2018. augusztus 19. Megszerezte idei első futamgyőzelmét Tassi
Attila Assenben, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzője. A
fiatal TCR versenyző ismét bizonyította tehetségét és korát meghazudtoló
versenystílusával maga mögé utasította a mezőnyt.

 

Már a szabadedzéseken is látszott, hogy a nyári szünet jót tett Tassinak,
hiszen szép helyezéseket ért el, az időmérők után pedig a rajtrács 6. helyét
sikerült lefoglalnia magának, a futamon végül egy helyet javítva, ötödikként
ért célba.
Vasárnap a második, fordított rajtrácsos futamon a 5. helyről rajtolva,
bravúros előzéssel indított Tassi, majd acélidegekkel autózta végig a versenyt,
maga mögött tartva Azconát, aki egy percre sem hagyta, hogy fellélegezzen a
fiatal magyar versenyző. A rajt után nem sokkal Nagy Dani kiesése miatt
belengették a sárga zászlót, de Tassi a safety car kiállása után is megtartotta
pozícióját, így idén először ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Tassitól
rendkívül érett versenyzést láthattunk, ami után megérdemelten foglalta el a
dobogó legfelső fokát

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre megint első lehettem. Mindkét nap jó
helyről indultam, vasárnap aztán sikerült jól elkapni a rajtot is a második
futamon, a csapat is szuperül állította be az autót, azt hiszem most először
volt minden a helyén, szóval nagyon örülök és nagyon hálás vagyok nekik, ez
közös siker volt.” – mondta Tassi örömittasan.

tassi assen 1

A másik HELL ENERGY versenyző, Josh Files hétvégéje nem alakult ilyen jól.
Files-t a hungaroringi szabálytalansága 3 hellyel hátra sorolták, így hiába volt
a szombati napon övé az időmérő győzelem, végül csak a 4. helyről
rajtolhatott, de sajnos a 10. helyen végzett, vasárnap pedig technikai hiba
miatt nem tudta befejezni a versenyt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés