2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Pest megyei hírek » Átadták a gödöllői kerékpárutat
IMG 5471

Átadták a gödöllői kerékpárutat

IMG 5471

Vasárnap 18 órakor az ünnepélyes útavató keretében mintegy száz bringás kerekezett végig a város új kerékpárútján a VÜSZI Dózsa György úti székházától a Szabadság térig. Az eseményen dr. Gémesi György polgármester és Füle Sándor, a gödöllői kerékpáros munkacsoport tagja köszöntötte a bringásokat és mindazokat, akik segítették a beruházás megvalósítását.

Gödöllő elkötelezett a kerékpáros közlekedés fejlesztésében, aminek eredményeként 2014-ben és 2016-ban is elnyerte a „Kerékpárbarát település” címet. A tervezett nyomvonalak közül a legfontosabb az észak-déli irányú kerékpáros főhálózat kialakítása a városközpont és a főbb kereskedelmi illetve szabadidős célpontok, munkahelyek között.
Az elkészült szakasz a városközpont (Szabadság tér) és a Haraszti út közötti kerékpáros közlekedést segíti.
A tervek szerint 2019-ben készül el a kerékpárút a Haraszti úton egészen a LEAR bejáratáig, valamint a Teghze L. utcán a Tesco mellett az átkötés az Ádám utcáig, beleértve egy új gyalogos és kerékpáros híd építését a Rákos-patakon.
Füle Sándor elmondta, a Magyar Kerékpáros Klub gödöllői tagjaival hat éve azon fáradoznak, hogy kulturáltabban és biztonságosabban tudjanak a kerékpárosok közlekedni. A most elkészült fejlesztés egyben a legjelentősebb is.
Gémesi György emlékeztetett rá, hogy egy szakaszt a Dózsa György úton 2017-ben önerőből építtetett az önkormányzat. A következő cél a kerékpárút kiépítése a Gépgyárig, amire pályázati forrást lehet elnyerni. Sikeres pályázat esetén a 300-350 millió forintra becsült költségekből várhatóan 100 millió forintot kell az önkormányzatnak önrészként biztosítania.
Hozzátette, a városközponti szakaszon megszűntetett parkolósáv helyett a Körösfői utcában létesítettek új parkolókat, és a tervek szerint területet is bérelni fognak további parkolóhelyek kialakításához. A közútkezelővel egyezetve villanyoszlop és tűzcsap áthelyezését is tervezik az érintett ingatlanokról történő biztonságosabb kihajtás érdekében.

IMG 5452

IMG 5481

IMG 5493

IMG 5511

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!