2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Debreczeni Zita és Dobó Ági is zsűri lesz a Miss Balaton döntőjén
royal_magazin_PNG

Debreczeni Zita és Dobó Ági is zsűri lesz a Miss Balaton döntőjén

Lassan a fináléhoz közeledik a Miss Balaton 2018 szépségverseny. Egy nappal az augusztus 4-i döntő előtt pedig két zsűritag nevéről is lehull a lepel. Debreczeni Zita és Dobó Ági is a zsűriasztal mögül nézi majd végig, ahogy a 12 legszebb lány megmutatja magát sportos és elegáns viseletben, valamint bikiniben.

Debreczeni Zita 2001-ben harmadik helyezést ért el a Miss Balatonon, az elmúlt években pedig hol casting zsűriként, hol fotósként vett részt a lányok felkészítésében. „Nagyon örülök, hogy 17 év után – kimondani is hihetetlen – újra részt vehetek a Miss Balaton versenyen, főleg, hogy most a másik oldalon állok. Nagyon érdekes lesz úgy nézni a lányokat, hogy akkor, amikor én indultam, ők még csak óvodások voltak” – mondta nevetve Zita, majd hozzátette. „Egyetlen tanácsom van a lányoknak, amit anno én is megfogadtam: mosolyogjanak!”

Dobó Ági éveken át az első pillanattól kezdve ott volt a lányok mellett és casting mentorként segítette őket. Ez lesz az első év, hogy zsűritagként lesz jelen a Miss Balatonon.

„Mindig is titkos vágyam volt, hogy egyszer zsűri lehessek egy nagy szépségversenyen. Ez most egy teljesen új feladat lesz nekem. Négy éven át mindig ott voltam a Miss Balaton versenyzők mellett, és az első castingon megismerhettem a lányokat. Tudtam, hogy kivel, hogyan lehet együtt dolgozni. Nagyon izgalmas lesz, hogy most a döntőn fogok először találkozni velük” – mesélte Dobó Ági, aki azt is elárulta, hogy az összhangot fogja figyelni leginkább: mennyire hitelesen kommunikál az adott versenyző, ez mennyire lesz harmóniában a mozgásával, a gesztikulációjával.

Már csak egy nap, és kiderül, hogy kinek a fejére kerül idén a Miss Balaton koronája, de a közönség addig is leadhatja voksait a Miss Balaton Instagram oldalán keresztül.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés