2025. 11. 19. szerda

Erzsébet

1 EUR 385 HUF
1 GBP 436 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kinevezték az ország legfiatalabb tiszteletbeli mozdonyvezetőjét
royal_magazin_PNG

Kinevezték az ország legfiatalabb tiszteletbeli mozdonyvezetőjét

A Keszthelyi Alapítvány, a MÁV-START, valamint az Őrangyalok Ligája közös összefogással váltotta valóra egy hátrányos helyzetű kisfiú legnagyobb álmát, aki ezáltal egy napra valódi mozdonyvezetővé válhatott.
A 11 éves, gyermekotthonban élő Alex levélben fordult az Őrangyalok Ligájához, melyben elárulta: „imádja a vonatokat, és leghőbb vágya, hogy egy nap mozdonyvezető lehessen belőle.”

Az Őrangyalok ezért összefogtak a Keszthelyi Alapítvánnyal, hiszen mindkét szervezet célja azonos: minél több gyermekekkel kapcsolatos társadalmi célú kampányt indítani és támogatni, ezzel magánembereknek és cégeknek egyaránt követendő példát mutatni. A MÁV-START menedzsmentje az alapítványi kérésnek örömmel tett eleget, így magvalósult Alex álma.

Alex álomnapja a Nyugati pályaudvaron indult, ahonnan masinisztaként, vonattal utazhatott a Vasúttörténeti Parkig, mely az 1870-es évektől napjainkig mutatja be a vasút fejlődését – köztük számos ritka mozdonyt is. A park látogatását követően a kisfiú Esztergomba vonatozhatott tovább, ahol finom ebédet követően a város nevezetességeit tekinthette meg saját sofőrrel, valamint kipróbálhatott egy vonatvezető szimulációs játékot is. A kisfiút az egész napos program végén oklevéllel köszöntötték a MÁV-START és a Keszthelyi Alapítvány munkatársai, mellyel tiszteletbeli vasutassá avatták őt, és bátorították a vonatvezetői pályára való felkészülésre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

138609

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés