2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Keresztény Magyarországért a Mária Úton
46589

Keresztény Magyarországért a Mária Úton

Egy keresztény Magyarország építésének szépségét, az összetartozást és az egységet élték át a Mária Út önkéntesei, akik Felvidéken találkoztak és zarándokoltak a kistapolcsányi kegytemplom búcsújára július 14-e és 15-e között. A Mária Út önkéntesei ugyanis Felvidéktől Erdélyig közösen készülnek az augusztus 25-én megrendezendő 1Úton Nemzetközi Zarándoknapra, mely során a Mária Út teljesen szakaszán – egy napi járótávolságra osztva – egyszerre lesz zarándoklás az édesanyákért.

Az önkéntesek közös zarándoklata során a hrussói vártól a kistapolcsányi kegytemplomig, az ima és énekszó erejével, az élen járó kereszt árnyékában a Kárpát-medence különféle helyeiről érkező zarándokok testvérekké váltak. Az önkéntes zarándoklatszervezők megosztották egymással a zarándoklatok szervezésével kapcsolatos tapasztalatokat, élményeket és terveket. Az önkéntesek zsérei családoknál voltak elszállásolva, s részt vettek a falu közösségének vasárnapi szentmiséjén, ahol a plébános atya prédikációja is nagyon kapcsolódott az 1Úton nap idei felajánlásához, mert a családok fontosságáról, megtartó-megóvó erejéről, a gyermekek hitben való nevelésének elsődlegességéről beszélt hosszasan.
A Mária Út önkénteseinek célja, hogy az általuk szervezett zarándoklatokon egyre több ember megismerhesse a magyarság keresztény kincseit, s olyan élményben legyen része, mely megváltoztatja az életét. A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, mely Mariazelltől Csíksomlyóig bárki számára járható gyalog vagy kerékpáron. Minden egyes napi szakasznak saját önkéntes felelőse van, aki segíteni tudja a fáradt vándorokat. A zarándoklás olyan életforma, mely bátorságot és kitartást igényel, de lehetőséget ad arra, hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból és az égre emelje a tekintetét akkor, amikor válaszokat keres élete legnagyobb kérdéseire.
A felvidéki önkéntes találkozó végén a Mária Út önkéntesei útnak indítottak egy házaspárt, akik Budapestről zarándokolnak Mariazellbe a következő hetekben.

Interjú Besenczi Erikától – az úton levő zarándoktól – kérhető a 06 30 549 11 65 vagy a 06 30 235 46 15-ös telefonszámon. Részletes információ a Mária Út következő nagyrendezvényéről, az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapról: 1uton.mariaut.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!