2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Illegális bevándorlás – Szijjártó: Európa határai továbbra is védtelenek
royal_magazin_PNG

Illegális bevándorlás – Szijjártó: Európa határai továbbra is védtelenek

Európa biztonsága kizárólag a törökök jóindulatán múlik, Európa határai továbbra is védtelenek – mondta Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek. A politikus azután nyilatkozott erről, hogy hétfőn részt vett a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) tagállamainak külügyminiszteri találkozóján a horvátországi Splitben.

 A miniszter nyilatkozatában hozzátette: Törökország felmondta a Görögországgal megkötött visszafogadási megállapodását, ez azt jelenti, hogy a törökök innentől kezdve nem fogadnak vissza illegális bevándorlókat Görögországból. Szijjártó Péter szerint ez egy rendkívüli figyelmeztető jel arra vonatkozólag, hogy mennyire törékeny az a helyzet, amely Európa déli határánál kialakult. Ha az EU-török megállapodás is a görög-török megállapodás sorsára jut, akkor egy újabb nagyon komoly hullám indulhat meg a nyugat-balkáni útvonalon, pillanatok alatt több százezer illegális bevándorló érkezhet meg Magyarország déli határához – mondta a tárcavezető. Szijjártó Péter kijelentette: a nyugat-balkáni útvonalon az egyetlen olyan védvonal, amely létezik, és valóban működik, az a Magyarország déli határán felhúzott kerítés. Sajnos nagyon riasztó fejlemények történnek Európától délre: világosan látszik, hogy az elmúlt három és fél esztendőben Brüsszel képtelen volt kiépíteni az EU déli védvonalát – hangsúlyozta. A veszély tehát itt van, és egyre növekszik – mondta, majd hozzátette: a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy szükség van egy közös politikára, amely nem ösztönzi a migránsokat arra, hogy elinduljanak Európa felé. A migrációt a kiváltó okoknál kell kezelni. A migránsokat kibocsátó országokkal olyan szorosabb együttműködésre van szükség, amellyel el lehet érni, hogy a migráció megszűnjön – szögezte le a miniszter. A miniszter telefonos nyilatkozatában elmondta: a találkozó napirendjén szerepelt a migráció mellett az Európai Unió (EU) bővítése is, de mindenki arról beszélt, hogy egy új nyugat-balkáni migrációs útvonal van kialakulóban. Szijártó Péter az egynapos konferencián kétoldalú megbeszélést folytatott Enzo Moavero Milanesi olasz külügyminiszterrel, valamint Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel is. A KEK a térség országai közötti kapcsolatok legnagyobb (tizenhét országot és csaknem 200 millió lakost magában foglaló), nem intézményesített együttműködési kerete. Az együttműködés folyamatosságát az adott évben elnöki funkciót ellátó ország, 2018-ban Horvátország biztosítja. A kormányfők évente egy alkalommal tanácskoznak, külügyminiszteri találkozókat pedig félévenként tartanak.(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!