2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Táborozást nyertek az olvasással
46165

Táborozást nyertek az olvasással

Eldőlt, ki vehet részt a teljesen ingyenes, színes programokkal teli egyhetes táborban: június 4-én, hétfőn megtartották a Hahó, könyvtár(s)ak! című megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntőjét.

Ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen ezen a vetélkedőn, nem kellett mást tenni, mint jókat olvasni, és az olvasottakat ügyesen feldolgozni. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ötödször hívta játszani a megye kisiskolásait, és idén is sokan jelentkeztek a versenyre. A 26 csapat közül 15 jutott be a döntőbe, ahol a két írásbeli fordulóban is szerepelt olvasmányokhoz kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk. Ráadásként minden csapatnak elő kellett adnia egy maximum 3 perces jelenetet Milyen lesz az iskola 50 év múlva? címmel.
A Kiss Ottó József Attila-díjas költő által vezetett zsűri döntése alapján az első a Bőcsi Könyvmolyok csapata lett. Velük együtt a bogácsi Könyvbarátok, a Bánhorváti Betűfalók, az Olvasótündérek (miskolci Avastetői Széchenyi Általános Iskola), a Bojahada (tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola), a Regényfogók (miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola) és a gesztelyi Csokonais könyvbarátok vehetnek részt július 9-től 13-ig a bogácsi Jurta Üdülőközpontba szervezett olvasótáborban és annak számos programján, kirándulásán.

Fotó: Az iskola 50 év múlva a Bánhorváti Betűfalók szerint

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!