2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Kisprojekt Alap- nagy lehetőség
46152

Kisprojekt Alap- nagy lehetőség

A maga nemében történelmi esemény helyszíne volt a miskolci Megyeháza pénteken, ugyanis a felvidéki Kassa (Rastislav Trnka)– és Besztercebánya (Ján Lunter) megyék, valamint a házigazda Borsod-Abaúj-Zemplén (TörökDezső), Szabolcs-Szatmár-Bereg (Szeszták Oszkár), Heves (Szabó Róbert) és Nógrád (Skuczi Nándor) megyék elnökei közösen indították el a Kisprojekt Alap első kiírását.

Köszöntőjében Török Dezső felidézte, hogy Kassa megyével a több évtizedes együttműködés után 2013-ban létrehozták a Via Carpatia Európai Területi Társulást, amely a névadó közlekedési folyosó megvalósításának segítésén túl a határmenti kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének a katalizátora. „Hasonló cipőben járunk, hasonlóak az adottságaink és a problémáink, például az egykori szocialista nehézipar és bányászat leépülése, az elvándorlás, a halmozottan hátrányos társadalmi csoportok arányának a növekedése. Rájöttünk, hogy közösen többek vagyunk, mint külön-külön”- magyarázta az együttműködést a közgyűlés elnöke. Az ugyancsak szomszédos Besztercebánya megyével is hasonló együttműködésre törekednek. Eddig is igénybe vették a határmenti együttműködést segítő uniós forrásokat, s a jövőben is erre törekednek.

Kiss-Parciu Péter a KKM helyettes államtitkára történelminek nevezte a megyék összefogását. Elmondta, hogy a kormány célja, hogy egységes, versenyképes Közép-európai térség jöjjön létre. Emlékeztetett rá, hogy hazánk megyéinek többségét érinti az államhatár, s egyes helyeken elmaradt „zárványok” jöttek létre. Szorgalmazzák a határok átjárhatóságát, segítik az infrastrukturális fejlesztéseket, mert összeköttetés nélkül nincs gazdasági fejlődés. Cél megnyitni a gazdasági teret. Ezt szolgálja a Via Carpatia közlekedési korridor. Magyarország 2022-ig teljesíti az ezzel kapcsolatos feladatait, s reményét fejezte ki, hogy minden partner így tesz.

Rastislav Trnka kiemelte, hogy a Via Carpatia ETT négy évet dolgozott azért, hogy azInteerreg V-A keretén belül létrehozott Kisprojekt Alapot most elindíthatják.  Emlékeztetett rá, hogy az EU egyik sarokköve m hogy a határok ne képezzenek akadályt. Az együttműködés révén reménye szerint egyszerűbbé válik a tapasztalatcsere, a problémák megoldása. Nagy kihívást jelent a lakosság életszínvonalának a növelése. Fontos előrelépés, hogy ebben a projektben a döntések nemzeti szintről lekerültek regionálisra.

Orbán Máté Júlia, a Via Carpatia igazgatója mutatta be a Kisprojekt Alapot, amely keretében 20-50 ezer euró közti támogatásra pályázhatnak a hat megyéből – a támogatás intenzitása 85 százalékos, a futamidő egy év. A természet és kultúra „zsebben” 1,3 millió euró, az intézményi együttműködésben pedig 4 millió euró van a hat megyés régió számára 3 évre elkülönítve. A részleteket a http://www.viacarpatia-spf.eu honlapon olvashatják.

Szép számmal képviseltették magukat az ünnepségen a magyar-szlovák kapcsolatokban érdekelt szervezetek
A köszöntőket, tájékoztatót követően a hat elnök ünnepélyesen egy „gombnyomással” elindította a Kisprojekt Alap első felhívását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!