2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Silver Quadrangle 2018 / Ezüst Négyszög 2018
45999

Silver Quadrangle 2018 / Ezüst Négyszög 2018

2018. május 12-én nyílt meg az Ezüst Négyszög Nemzetközi Festészeti Triennále 2018 Przemyslben, amelyen öt ország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna több mint 70 művészének 100 alkotása került bemutatásra.

A kiállítás-sorozatot 1994-ben indították útjára Lengyelország nemzetközleg elismert művészei, amely idén 10. alkalommal mutatja be a Kárpátok kortárs művészei festészetének aktuális irányzatait képviselő alkotásait. Alapítói a kulturális megértés, a nemzetek közötti közösségi érzés építését tűzték ki célul, amelynek mottója idén: „Európa jövője – egység a különbözőségben”. A művészek ennek szellemében készült munkákkal jelentkeznek, amely mögé Lengyelország országos és regionális minisztériumai, hivatalai is mögé álltak.
A magyarországi művészek közül Miskolcról Lenkey-Tóth Péter a második díjat, a Kárpátaljai Vajdaság Marsalljának a díját, Sajószentpéterről Góré Szabina egy kielcei kiállítás díját kapta a Kielcei Művészeti Kiállítások Irodájától, míg Debrecenből Lukács Gábor a Przemysl Járás Nemzeti Múzeumának díját nyerte, valamint Gonda Zoltán elismerésben részesült. Ezúton is gratulálunk művészeinknek!
A kiállítás 2019-ben a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Rákóczi-házában is megtekinthető lesz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés