2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk!
45813

Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk!

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. – Juhász Média Kft.
HELL 24. Miskolc Rallye – 2018.04.27-29.

Interjú Juhász Csabival a hétvégi Miskolc Rallye előtt.
Hat különböző gyorsot kell majd teljesítenetek. 6,3km-től, 18,53 kilométeresig lesznek a hosszok. Nem is sok, de nem is kevés. Mint tudjuk a kocsinak meg sem kottyan annyi táv, mire belelendültök, már a célban is vagytok. Tudtok-e így is egy jóízűt autózni?
– Mindig különös izgalommal készülünk a Miskolc Rallye-ra, mivel hazai versenyünk. Megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból és az autóból is, hogy ez mennyire fog sikerülni azt még nem tudom. Kedden volt egy rövidre sikerül tesztünk, ami után felemás érzéseim vannak. Egyrészről pozitív, mert a Mezey Tomitól kapott segítséggel sikerült az autót beállítani a Pirelli gumikhoz. Másrészt az autó motorja felmondta a szolgálatot, így hamarabb be kellett fejezni a tesztünket. Ennek fényében nem mondhatom azt, hogy az autónak meg sem kottyan majd ez a táv. Egy biztos, mi úgy állunk a rajthoz, hogy nyerni akarunk.
A Lavanttal Rally óta történt fejlesztés a kocsin?
– Igen, most kap új motort.
Melyik gyors a kedvenced?
– A Bükkszentkereszt. Azt imádom.  Kár, hogy nem lesz éjszaka. Ja és az összes éjszakai gyorsot szeretem.
Új verseny, jó autó, 16 gyors a két nap alatt. Mit is vársz el a magatoktól?
– Nyerni szeretnénk. Egy csomó ismerős kijön minket megnézni, ez sokat jelent nekünk. Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk.  
Köszönjük Partnereink segítségét!

– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!