2026. 05. 2. szombat

Zsigmond

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idén is a pápai csapat bizonyult az ország legjobb matekosának
45760

Idén is a pápai csapat bizonyult az ország legjobb matekosának

Több mint 1200 csapatot hagytak maguk mögött a Játssz!Ma! közösségi játék győztesei

1240 csapat vett részt a Játssz!Ma! gondolkodásfejlesztő játékban, amelynek vasárnapi döntőjében a tíz legjobb csapat mérte össze tudását és talpraesettségét. Az izgalmas vetélkedő végén ismét a tavalyi győztes, a pápai fiatalokból álló csapat vehette át a legügyesebb matekozónak járó fél millió forintos fődíja.

Logikán és matematikai ismereteken kívül taktikai készségekre is szüksége volt a Matematika Birodalma Alapítvány által szervezett vetélkedő utolsó fordulójába jutott versenyzőknek. A maximum háromfős csapatok 15 héten át online feladatokon keresztül csiszolhatták matematikai rátermettségüket, a legtöbb pontot szerzők pedig az április 22-én megrendezett döntőben bizonyíthatták: ők az ország legügyesebben matekozó csapata.

A különböző településekről – többek között Debrecenből, Bonyhádról, Pápáról, Miskolcról és Pécsről – érkező játékosoknak az innovatív vetélkedő megnyeréséhez a helyes megoldások mellett gyorsaságukat is be kellett vetniük. A legleleményesebbnek és a fél millió forintos fődíj nyertesének az előző évben is győztes Pápai nyuszik csapata bizonyult. A csapat természettudományos pályára készülő, rutinos versenyző diákjaival, Varga – Umbrich Eszterrel és Döbröntei Dáviddal korábban az NLCafé is készített interjút. A második helyet és a 250.000 Ft-ot érő jutalmat a Samantha Fox nevű csapat érdemelte ki, a bronzérmet pedig a Budapestről érkező Mézeskalács szerezte meg.

A díjakat és a versenyzők által kiválasztott iskola, az XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium támogatását Varga Zoltán, a Central Médiacsoport Zrt. vezérigazgatója és a Játssz!Ma! közösségi játékot szervező A Matematika Birodalma Alapítvány alapítója adta át. Ősszel pedig indul a következő Játssz!Ma!, amire várják minden gondolkodni szerető játékos jelentkezését.

További információ a vetélkedőről és A Matematika Birodalma Alapítványról:

www.amatek.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés