2026. 09. 24. csütörtök

Gellért, Mercédesz

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Menetrendváltás az erdei vasutakon
royal_magazin_PNG

Menetrendváltás az erdei vasutakon

Új menetrend Pálházán!

Hosszú évek után új menetrendet vezet be az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV). A társaság célja, hogy az erdei vasúttal utazó kirándulók minél szélesebb körben, az igényekhez jobban igazodó és lehetőleg bővebb kínálatú menetrend szerint vehessék igénybe a kisvasút szolgáltatásait. Ennek megfelelően 2018. március 29-én új menetrend lép életbe a Zemplén kisvasútján. A korábbi évek gyakorlatától eltérően már márciusban, az iskolai tavaszi szünethez igazodva megindul a menetrend szerinti forgalom, ami az őszi szünet végén, november 4-én záródik majd. Tavasszal és ősszel, elsősorban hétvégeken, ünnepnapokon és iskolaszüneti napokon, napi két vonatpárral, míg a nyári főszezonban naponta, napi négy vonatpárral várja utasait a PÁEV. Módosul az első vonatok indulási ideje is, ami a Hegyközben üdülő családosok igényeihez igazodva később, 8:30 helyett 10:10 órakor indul majd Pálházáról Rostalló felé.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton a kedvezőtlen időjárás miatt a karbantartási munkák még tartanak a vonalhálózaton, de a hosszú, borongós telet követően a természettel együtt ébred a kisvasút is. A mindennapos közlekedést hozó tavaszi menetrend március 29-én lép életbe. Az iskolai tavaszi szünethez igazodva a fővonalon csütörtöktől hétköznapokon is menetrend szerint közlekedik napi három vonatpár. Munkaszüneti napokon – így a húsvéti hosszú hétvégén is – hat vonatpárral és az utazási igényeknek megfelelő, nagy befogadóképességű szerelvényekkel várják az utasokat.

Mindkét erdei vasút menetrendje elérhető az ÉSZAKERDŐ Zrt. internetes oldalán, a
www.eszakerdo.hu címen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés