2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Testvértelepülési programok a Bethlen Gábor Alap támogatásával
45529

Testvértelepülési programok a Bethlen Gábor Alap támogatásával

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Kárpátalját megcélzó pályázatával egymillió forintot nyert el a határon túli kapcsolatokat, együttműködést támogató Bethlen Gábor Alaptól. A nyilvánosságra hozott döntés alapján megyénk másfél tucat településének különböző programjait is támogatja az alap.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Kárpátaljai Megyei Tanács a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás keretében együttműködve – a két térség közötti évtizedes kapcsolatra alapozva, annak támogatása céljából –, a 2018-as évben két program megvalósítását, illetve támogatását kívánja megvalósítani. Az egyik program aBorsod-Abaúj-Zemplén megyenapjához (június 16.) kapcsolódóan kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítása, a másik pedig ősszel a Beregfest 2018-as programjához kapcsolódóan kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítása. A középpontban a tapasztalatcserére, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadása lesz. Az elnyert támogatás összege egymillió forint.

A  megyei önkormányzat fontosnak tartja a kárpátaljai kapcsolatokat. Szirmabesenyő és Huszt együttműködési megállapodását az elnökök jelenlétében decemberben a Megyeházán írták alá

Az alap által közzétett adatok szerint megyénkből támogatást nyert: Kissikátor, Bodrogkeresztúr, Sajóörös, Tomor, Sátoraljaújhely, Putnok, Edelény, Felsődobsza, Sajósenye, Sajópálfalva, Alsószuha, Szerencs, Bükkszentkereszt, Arnót, Kázsmárk, Bódvaszilas, Hernádnémeti, Gibárt, Dédestapolcsány, Hidvégardó, Litke, Gagybátor és Hernádszentandrás. Gratulálunk valamennyi nyertesnek!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!