2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Három miskolci művész is állami kitüntetést vehetett át!
royal_magazin_PNG

Három miskolci művész is állami kitüntetést vehetett át!

A Miskolci Nemzeti Színház három művészének munkáját is rangos szakmai elismeréssel jutalmazták nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Harsányi Attila színművész Jászai Mari-díjat, Gáspár Tibor színművész Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át, Füzi Attila, a Miskolci Balett magántáncosa pedig Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Gáspár Tibor 37 éve Miskolcon kezdte a pályáját, azóta számos vidéki és fővárosi színházban szerzett emlékezetes pillanatokat a közönségnek, 2012-től a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. Az Érdemes Művész elismeréssel kitüntetett színművész szerint nagy áldás, ha az ember napjait az tölti ki, amit igazán szeret. – Nagy öröm számomra ez az elismerés, hiszen így érzem, hogy nem hiába van a munkám. Remélem, hogy lesz még erőm sokáig folytatni ezt a pályát. Hálás vagyok Miskolcnak és minden társulatnak, amelynek eddig tagja lehettem. Bárhol játszottam is eddig, mindenhol éreztem, hogy tartanak, támogatnak engem, azt gondolom, ez nagy szerencse, és szeretném megköszönni nekik. A többiek munkája, türelme, szeretete is benne van ebben a díjban – mondta Gáspár Tibor.
Harsányi Attila 2007 óta tagja az Aradi Kamaraszínháznak, 2008 óta pedig a Miskolci Nemzeti Színháznak. Alakításaiért már számos szakmai elismerést vehetett át. A színművész így nyilatkozott a Jászai-díjjal kapcsolatban: „Hála édesanyámnak, aki életet adott nekem, nélküle ezt az elismerést nem kaphattam volna meg. Sietek közölni önökkel, a Jászai-díj nagyon finom, a kisfiam előszeretettel csócsálgatja. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem. Miskolc, Arad.”
Füzi Attila 2004 óta a Miskolci Nemzeti Színház tánckarának tagja, de már 1999-től rendszeresen szerepelt a teátrum produkcióiban, a Miskolci Balett egyik alapító tagja. Nem csupán táncosként, de rendezőasszisztensként is részt vesz az együttes munkájában. Elmondta, nagyon jó érzés az, ha a szakmában eltöltött időt, és a munkát elismerik. – Azt gondolom, nagy dolog, és hosszú út eredménye, hogy egy kis faluból jövő táncos eljut egy ilyen állami kitüntetésig, ehhez pedig kellett a családom támogatása is. Igyekeztem a pályán eltöltött években emberileg nyitott és segítőkész, szakmailag pedig maximalista lenni. Mindig igyekszem felfedezni a hibáimat és hiányosságaimat, és ezek kijavítására koncentrálva dolgozni – teszi hozzá a táncművész.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!