2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hat ország tíz táncelőadása szerepel idén a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál programjában!
45468

Hat ország tíz táncelőadása szerepel idén a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál programjában!

Idén második alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A tánc határokon átívelő közös nyelv a világ minden pontján, a kortárs mozdulatművészet pedig ma a legizgalmasabb műfaj.

Az április 24-28. között megrendezésre kerülő fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

A fesztiválról tartott sajtótájékoztatón a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila kiemelte, jó döntés volt egy hiánypótló táncművészeti rendezvénysorozat elindítása Miskolcon. – A Miskolci Balett az utóbbi években hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Az a tudás, alázat és szakmaiság, ami ezt az együttest jellemzi, méltóvá teszi arra, hogy egy olyan fesztivál origójában álljanak, amely már a második évében ilyen jelentős helyre pozícionálta magát a hazai és nemzetközi táncéletben. – tette hozzá a direktor.
A rendezvénysorozat szervezője, Kozma Attila elmondta, a tavalyi évben a cél az volt, hogy bemutatkozzon az induló fesztivál, megismertesse és megszerettesse a városban a kortárstánc műfaját. – Már a legelső fesztiválon minden előadás teltházzal ment, olyan nyitottságot tapasztaltunk a nézők részéről, hogy idén már bátrabban válogattunk az előadások között. A repertoár kialakításánál a kulcs a műfaj sokszínűségének bemutatása, igyekszünk tehát a teljes palettát lefedni. Arra koncentráltunk, hogy a nagyon friss irányzatok is megjelenjenek a programban. Az idei repertoár sokkal bővebb és nívósabb a tavalyinál: világhírű alkotókat, együtteseket sikerült meghívnunk, így egy igazán izgalmas, a hazai és a nemzetközi táncélet jeles képviselőit felvonultató fesztiválprogramot állítottunk össze – hangsúlyozza a Miskolci Balett vezetője.
Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett francia, brit, osztrák, szlovén és erdélyi együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál öt napja alatt rendkívül sokszínű programra készülhetnek a nézők, hat ország 10 produkciója vendégszerepel Miskolcon. A francia Retouramont társulat egészen különleges bemutatóra készül a színház előtti téren: produkcióikat nem színpadra tervezik, hanem épületek homlokzatán kötelek és beülők segítségével táncolnak. A Nagy-Britanniából érkező Marc Brew Company szintén egyedi stílust képvisel. Az együttes kerekesszékes vezetője szólóelőadásában autóbalesete óta első alkalommal közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette, vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját. A legkisebbeket egy különleges előadás várja, amely a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a csodálatos mesevilágot, amelyet a Bandart varázsol a színpadra. Az erdélyi András Lóránt Társulat a Médea történet metaforáit jeleníti meg a színpadon, míg Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duójukban Orfeusz és Eurüdiké mítoszát helyezik a mai viszonyok közé. Az egri GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon Szegfűk és Rózsák címmel, a Pécsi Balett pedig – amely még soha nem szerepelt Miskolcon – Carmen című előadását hozza a fesztiválra. Az osztrák Editta Braun Paula című produkciójában a magányról és az otthontalanság érzéséről beszél. A fesztivál zárásaként két bemutatót is láthat április 28-án a közönség. A Miskolci Balett új előadását, a Julie kisasszonyt a Játékszínben állítja színpadra Velekei László rendező-koreográfus, míg a Kamaraszínházban az EnKnapGroup szlovén együttes Josef Nadj legendás koreográfiáját gondolja újra. A Sötét frigy (A pekingi kacsa nyomán) címet viselő produkció először a Horizont Fesztiválon lesz látható!
A fesztiválprodukciók mellett kísérőprogramokkal és egy kiállítással is készül a színház. Április 24-én a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Szintén ezen a napon az érdeklődők beülhetnek a Julie kisasszony nyílt próbájára, amely után az alkotók beszélgetésre is várják a nézőket. Az előző év hagyományát folytatva a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható a fesztivál ideje alatt. A tárlat a Miskolci Balettről készült különleges fotósorozatból született. A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál minden előadása után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így többek között lehetőség nyílik személyesen találkozásra Marc Brew-val vagy Josef Nadj-gyal is.
A szervezők nagy szeretettel várnak minden kedves nézőt és résztvevőt a Horizont Fesztiválra, ahol a mai hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő együttesei oszthatják meg munkáikat a miskolci közönséggel és egymással! A fesztiválról minden fontos információt megtalálnak az érdeklődők a rendezvény honlapján: www.horizontfesztival.hu.

Fesztiválprogram:

Déryné kert:

Április 24. kedd    17:00    FÜGGŐLEGESEN
(Retouramont – Franciaország)

A francia társulat koreográfiája egy játékos, mégis versengő küzdelem az építészet, az űr és az emberi test között, amely eleinte szenvedélyes akarattal, később a létéért küzd. A test könnyűvé és egyre légiesebbé válik, e légiesség pedig lehetővé teszi számára, hogy életteli és boldog játékokat folytasson.

Nagyszínház:

Április 26. csütörtök    19:00    CARMEN
(Pécsi Balett – Magyarország)

Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája. „Az egyszerű és becsületes, tiszta szívű férfit kifordítja önmagából a Carmen iránt érzett őrült szerelem. Vágya legyőzi a benne lakozó erényt, míg végül eszét vesztve a legnagyobb bűnt követi el: elveszi Carmen életét, ha már az övé nem lehet. Don José lelki tusája szenvedélyes férfi-dráma. Ezt kívánom megjeleníteni a színpadon.” (Vincze Balázs)

Kamaraszínház:

Április 24. kedd    19.00    EGYENLŐRE ÉN VAGYOK…
(Company Marc Brew – Nagy-Britannia)

Szólóelőadásában a kerekesszékes táncművész, Marc Brew – 1997-es autóbalesete óta első alkalommal – közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a 19 évvel ezelőtti baleset tette – vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját. Az előadás középpontjában az összetörés, az újjászületés, a megtisztulás fogalmai állnak.

Április 25. szerda    11.00/14:00    ANN-DROID
(Bandart – Magyarország)

A különleges előadás a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a csodálatos mesevilágot! A 21. századi Pinokkió-átiratban Ann, a kis robotlány célja az emberré válás, ehhez pedig földön, vízen, levegőben rengeteg kaland és megpróbáltatás árán vezet az út.

Április 27. péntek    17.00    #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ
(Simkó Beatrix-Grecsó Zoltán – Magyarország)

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix duója Orfeusz és Eurüdiké mítoszát a mai viszonyok közé helyezi, egészen sajátosan értelmezve át az oly sokszor feldolgozott szerelmi történetet. Eurüdiké most kortárs világunk poklába száműzetik. Ide is követi őt szerelme, ám Orfeusz számára kiismerhetetlen ez a világ, egyszerre ügyefogyottá és tehetetlenné válik – nincs ereje szembemenni a 21. század világképével.

Április 28. szombat    20.30    SÖTÉT FRIGY (A PEKINGI KACSA NYOMÁN)
(EnKnapGroup – Szlovénia)

Josef Nadj koreográfussal együttműködésben az EnKnapGroup bemutatja Pekingi kacsa / Komor szövetség c. előadását, amely egy 1987-es kiemelkedő darab újragondolásával a nyolcvanas évekbe repíti vissza a nézőket. A karakteres táncanyag egy tragikus szerelmi kapcsolat és az azt kísérő, érzelmekkel teli baljós események sorozatán alapul, s az élet mulandóságának kérdését feszegeti, miközben párhuzamot von két alapvető kapocs – a férfi és nő közötti, valamint az élet és a halál közötti kapcsolat – között.

Játékszín:

Április 25. szerda    19.00    FEMME
(András Lóránt Társulat – Románia)

„Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. A küzdelem az emberi természet bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engesztelhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Az előadás a drámai szöveg (Euripidész: Médeia) dramaturgiai ívétől elrugaszkodik, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz.” (Bezsán Noémi)

Április 26. csütörtök    17.00    SZEGFŰK ÉS RÓZSÁK
(GG Tánc Eger – Magyarország)

A szerelem évszázadok óta mozgatórugója az emberi gondolkodásnak, valamint meghatározó szerepet tölt be az antik mitológia, a vallások, a filozófia és a művészetek világában. Clébio Oliveira- a GG Tánc Eger idei stúdiószínpadi előadásának koreográfusa- ezúttal az agy szemszögéből vizsgálja a szerelmet, szenvedélyt.

Április 27. péntek    19.00    PAULA
(Editta Braun – Ausztria)

A Paula a magányról, az eltűnésről és az otthontalan létezésről szól – valamint az emlékezés kísérletéről, az eredet és a lényeg kereséséről. Egyedül: emberi lény a fémtárgyak között, élet az élettelen anyagok között. Néha fájnak az emlékezés korlátai, néha az emlékkel örömet szerzünk magunknak, de van, amikor kitör belőlünk a harag és a felidézés ereje hirtelen elsöpri a határok. A fantázia mindent elpusztít, ami korlátozza a lényeg keresését.

Április 28. szombat    19:00    JULIE KISASSZONY
(Miskolci Balett Bemutató előadás – Magyarország)

A svéd naturalizmus vezéralakja, a nőgyűlölőként is aposztrofált August Strindberg 1888-ban fejezte be egyik legtöbbször játszott színművét, az egy felvonásos Julie kisasszonyt. A grófkisasszony, a lakáj és a szakácsnő szerelmi háromszögét bemutató mű olyan merésznek és nyersnek számított, hogy a cenzúra először betiltotta. Az előadás rendező-koreográfusa a Harangozó-díjas Velekei László.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!