Thriller – ráadásul pszichológiai – és klasszikus tündérmese együtt? Szokatlan párosítás, de működik. Erre bizonyság Karen Dionne A lápkirály című regénye, amelyben kulcsfontosságú helyszín a természeti környezet, amely jól megjeleníti, illetve kivetíti a belső feszültséget. Oka a főszereplő titkokkal és fájdalommal tarkított múltja, amellyel újra szembesülni kényszerül.
Helena Pelletierben, miközben átlagos életét éli feleségként kétgyermekes anyaként, és hétköznapi dolgokkal van elfoglalva, a felszín alatt több minden munkálkodik – például gyakorta a háta mögé néz nyugtalankodva. Nem hiába, hiszen apja, Jacob, a lápkirály. A férfi elrabolta az anyját tinédzserkorában, és éveken át fogva tartotta, valamint arra kényszerítette, hogy legyen a felesége. Helena így végül is erőszak eredményeképp, akaratlanul jött a világra.
Természetesen éveken keresztül erről nem volt tudomása. Egy kabinban nevelkedett egy elszigetelt lápvilágban. Megtanult vadászni és túlélni a természetben. Az igazat megvallva, szerette az életét – de hogyan is lehetett volna másképp, ha nem ismert mást, így nem volt viszonyítási alapja? Visszatekintve később megértette, hogy élete első tizenhárom éve tele volt nehézségekkel. Jacob mindenek felett álló szabályokkal korlátozta Helena és anyja életét – amelyek az ő boldogságát szolgálták. Ha ők bárhogyan is keresztbe próbáltak neki tenni, az gyors és komoly megtorlást vont maga után. Tisztába került azzal, hogy folyamatosan bántalmazásnak voltak kitéve, és a férfi kiszámíthatatlan viselkedése miatt rettegésben éltek.
Idővel megbékélt a történtekkel Helena, és azzal a ténnyel is, hogy a lápkirály egy nárcisztikus pszichopata. Azonban amikor megtudja, hogy megszökött a börtönből, nincs kétsége afelől, hogy apja meg fogja keresni őt – végtére is tudja, hogy őmiatta tartóztatták le a férfit. Egy ilyen beteg ember nem felejt, és nem is ismeri a megbocsátást. Legszörnyűbb sejtései be is igazolódnak, amikor elkezdni játszani a régi gyerekkori játszmákat – csakhogy azok most komolyabb tétre mennek. Van remény azonban, hiszen olykor a vadászból lesz a vad.
A történet tehát pszichológiai thriller, amelyet Karen Dionne természeti környezetbe ágyazott. A leírás gyönyörű és részletgazdag; a stílus egy patakhoz hasonlóan gördülékenyen csordogáló. Amikor Helena a lápkirály nyomába ered a vadonban, a hideg futkos a hátunkon – a regény uralkodó hangulata alapvetően borzongató hatású.
A lápkirályban a karakterkidolgozás magas színvonalú, mert nem egysíkú alakjai a fejünkben élő sztereotípiáknak. A viszonyok és viszonyulások folyamatos átalakuláson mennek keresztül, amint a történet halad előre és egyre több dolog kerül napvilágra Helena szüleiről. A nő irántuk érzett ambivalens érzései teljesen realisztikusak, azonban cselekedeteivel már nem biztos, hogy minden esetben egyetértünk, ami talán kicsit nehezebben azonosulunk Helenával. A lápkirály személyiségének kibontása is figyelemre méltó: az eleinte ártalmatlannak tűnő férfi előttünk válik szörnyeteggé.
