2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Két szakember osztozik a Mesterek Mestere Díjon
royal_magazin_PNG

Két szakember osztozik a Mesterek Mestere Díjon

Harmadik alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunkát elismerő Mesterek Mestere 2017. Díjat. A címet megosztva Szabó Józsefnek és Deák Sándornak ítélte a szakmai zsűri.
A díjátadóra Budapesten, a III. Országos Építőipari Szakember Találkozón került sor a hétvégén. A szakemberek különleges kivitelezési technikájukkal és kreatív megoldásaikkal érdemelték ki az elismerést. Szabó József referenciái között szerepel például a Rudas wellness részlege. Deák Sándor többek között a Duna Aréna, valamint a Rudas-fürdő mozaikburkolásán dolgozott. A közönségszavazást a budapesti Katona Attila nyerte.

„Megindító volt látni, ahogyan a szakemberek a könnyeikkel küszködve vették át a díjat. Óriási szükség van az építő munka elismerésére. A társadalom megbecsülése nélkül nem fogják a fiatalok az építőipart választani. Márpedig a szakemberhiány megoldásában ez létkérdés. Ezért alapítottuk a díjat” – mondta Markovich Béla a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője

Húszezer „be se tanított” munkás

„A munkaerőhiány nagyon feszítő probléma lett, viszont a szakmának nem érdeke, hogy alacsonyan képzett munkaerő végezze a munkát” – mondta köszöntőjében Bruckner László a Nemzetgazdasági Minisztérium Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály főosztályvezetője.

A politikus kifejtette, hogy közös a felelősség, azonban a gazdasági szektor felelőssége egyre nagyobb. A Kormány partner a képzések támogatásában, szeretné elérni, hogy a szereplők összeálljanak és hozzanak létre építőipari ágazati képző központokat, mint Nyugat-Európaban.

Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy az iskolarendszerből a következő húsz évben sem fog kijönni annyi és olyan felkészültségű szakember, akire az építőiparnak szüksége van. Ezért borzasztóan fontos, hogy az ágazat magának próbálja kiképezni a hiányzó szakembereket. Ezt szolgálja a Kormány új képzési programja, melyre építőipari vállalkozások is pályázhatnak szervezeti nagyságtól függetlenül.

Hozzátette, hogy 2013-hoz képest most 35 ezer fővel több foglalkoztatott van a szakmában, melyből húszezer „be se tanított” munkás. Nagy kihívás élőmunka mellett betanítani ezeket a munkavállalókat. Ezt szolgálja ez a program.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!