Philip K. Dick leginkább tudományos-fantasztikus regényeiről ismert, de munkásságában megtalálhatóak az elgondolkodtatóbb, metaforikus jellegű történetek is.
A végső igazság az előbbiek közé tartozik, s mint a címe is sejteti, ismét a totalitárius társadalmi berendezkedés a téma. És persze a félrevezetések, hazugságok, visszaélések, melyek, úgy tűnik, a távoli jövőben éppúgy előfordulhatnak, mint a múltban vagy a jelenben.
A történet a (Dick idejéhez képesti) távoli jövőben játszódik, a nukleáris sugárzásnak ellenálló robotokkal vívott harmadik világháború idejében. A föld nagy része radioaktívvá és lakhatatlanná vált, ami miatt az emberiség nagy része a földfelszín alá kényszerült, ahol hatalmas tartályokban élnek, és robothadseregeket gyártanak, bízva abban, hogy egyszer végre befejeződik a háború. A kvóták szinte teljesíthetetlenek, miközben alig rendelkeznek erőforrásokkal a megélhetésükhöz. Csakhogy valójában már régóta béke honol, és többé-kevésbé élhetővé vált időközben a felszín. Az élet, úgy tűnik, fenékig tejfel: az elit birtokokat épített, tele villákkal és magánparkokkal, valamint robotokat alkalmaznak rabszolgákként, és persze az egymás ellen folytatott hatalmi harcokhoz is.
A regény többnyire a helyzet politikai oldalával, nézőpontjával foglalkozik, mégpedig arról, hogyan tartják pórázon a földalattiakat, hogyan vezetik meg őket a hazugságokkal, a valóság meghamisításával. Azonban a másik világ sem ártatlan, mint a ma született bárány. Egyik hazugság szüli a másikat, és ahogyan halad előre a cselekmény, úgy süllyedünk egyre mélyebbre azok tengerében.
Szórakoztató a számos találmány, új technológia, amelyet Dick megnevez könyvében, de ahogyan halad előre a cselekmény, és egyre komplexebbé válik, a narratíva megváltozik, és a magyarázás válik hangsúlyossá. Érdekes azt is látni, hogy A végső igazság kapcsolódik Dick korábbi rövid történeteihez a cselekmény három szálának találkozásán keresztül: Nicholas St. James és elmenekülése, Talbot Yancy elnök magányos beszédírója, valamint Webster Foote magándetektív útjai keresztezik egymást.
A végső igazság viszonylag hagyományosabbnak számít Philip K. Dick munkásságában – a végén nem maradnak homályos foltok a történettel és a lezárással kapcsolatban. Ezúttal is hangsúlyt fektetett a hatalom képviselői karakterének kidolgozására. Bár a cselekmény lassan indul be, amely számos mellékszálra bomlik később, végezetül kerek, kielégítő lezárást kapunk. Van egy fontos üzenete is: okosan arra int minket, hogy ne higgyük el feltétlen azt, ami igaznak tűnik, hanem legyünk szkeptikusak és tegyünk fel kérdéseket.
