2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » 2017-ben sem lassított a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca
45088

2017-ben sem lassított a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca

A hazai ingatlanpiac 2014-ben vonta magára a figyelmet. Először az árak, majd a forgalom bővült, tavaly pedig az új lakások szegmense lendült fel. Ezek után felmerül a kérdés, mi várható idén. Tud még hova fejlődni a szegmens vagy már elérte a plafont?

Az átlagos ingatlanárak változása Pest megyében és a fővárosi agglomeráció egyes városaiban 2017. január és december között


Nem tudni, meddig tart az építőipar felfelé ívelése
2017-et az újlakások éveként emlegették – nem véletlenül. A 2016-ban nagymértékben megugró építési engedélyek számának hatása ekkor bontakozott ki: jelentősen megugrott az átadott újlakások száma. A képhez egyrészt hozzátartozik a területek közötti eltérés, másrészt az építőiparra jellemző hullámzó tendencia. A novemberi volumen kismértékben – 1,4%-kal – elmaradt az előző hónaphoz viszonyítva, ez a visszaesés azonban nem törte meg az ágazatra jellemző növekvő trendet. Az előrejelzések szerint idén 20-25 ezer lakás kerülhet átadásra, ami a tavalyinál magasabb eredmény.
Az 5%-os áfa körüli bizonytalanság miatt nem lehet előre jelezni, meddig tart a felívelés. Ez ugyanis arra ösztönzi az építési szektor szereplőit, hogy a megkezdett projekteket még 2019 vége előtt fejezzék be és adják át, ezzel elkerülve a 2020-tól visszavezetett 27%-os áfakulcsot. A megfeszített tempóra reagálva újabb drágulási hullám várható, hiszen az ágazat kapacitása csökken, ami az árak és a költségek emelkedését vonja maga után.

Továbbra is bővül a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca
Tavaly országos szinten 12%-kal bővültek az ingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai, az az egyes térségek között azonban különbségek mutatkoznak. Pest megyében 10%-os volt az átlagos növekedés, a fővárosi agglomeráció bizonyos városaiban pedig ennél nagyobb ütemű volt a drágulás. Gödöllőn a megyei szinttel megegyező, Gödön, Szentendrén és Veresegyházon pedig nagyobb mértékű – 14-15%-os – volt a változás.

Az ingatlanárakat górcső alá véve más sorrend érvényesül a városok között, amit tovább árnyal a típus. A Gödöllőn eladó családi házak 240 ezer Ft/m2 átlagárai a megyei szinttel közel megegyeznek, a Szentendrén és Dunakeszin tapasztalható magasabb árszínvonaltól pedig 30-33%-kal elmaradnak.

Átlagos négyzetméterárak Pest megyében és a fővárosi agglomeráció egyes városaiban (2017. decemberi adatok alapján)
A lakáspiacon ettől eltérő tendenciák tapasztalhatóak. A térség viszonylatából kiemelkedik Szentendre és Dunakeszi – 425-470 ezer Ft/m2 –, ehhez képest kedvezőbb átlagos négyzetméterárakkal – 320-325 ezer Ft/m2 – találkozhatnak az érdeklődők Gödöllőn és Gödön.

Több mint 150 ezer lakás cserélt gazdát

A tavalyi adatok alapján az adásvételek száma meghaladta a 150 ezret, de idén a 160 ezret is elérheti. A legtöbb lakás a fővárosban találta meg új gazdáját, a megyék közül Pest megye vezeti és Nógrád zárja a listát. Ebben a tekintetben nagy különbségek tapasztalhatóak az egyes területek között – Pest megyében több mint 17 ezer, Nógrádban nagyjából 2,3 ezer lakás cserélt tulajdonost –, de a lakásállományt figyelembe véve ettől eltérő kép mutatkozik. Ez alapján nem tapasztalható éles eltérés a megyék között, bár a rangsor élén így is a főváros áll. Itt az összes lakás több mint 4%-át adták el, ez az arány a megyék nagy részében 3-3,5% volt.
Forrás: Ingatlannet.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!