Zsótér Sándor állítja színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban Victor Hugo romantikus színművét január 26-án a Játékszínben. A Ruy Blas szenvedélyeket ébreszt, felháborodásra és együttérzésre késztet, az érzelmi intelligenciánkat birizgálja. Ma, amikor az érzelmek inkább zavarba ejtőek, nyitott szívet-eszet kíván játszóktól és nézőktől egyaránt.
Victor Hugo darabja a romantika korának szülötte, a szerelem elvesztéséről, megfizethetetlenségéről is mesél, és arról a világról, amely ellehetetleníti azt. Zsótér Sándor szerint mindig másként gondolkodtak a szerelemről, más volt a konvencionális tartalma: lehetett tiltott, tűrt, szabad. Az, hogy kibe szeretünk bele, hogyan éljük ezt meg, az nincs korhoz kötve. – A mai fiatalok – és a darab fiatal szereplői is – tapasztalatlanok érzelmi téren. A három fiatal főszereplőnek alkalmas ez a darab arra, hogy nyíltan beszéljenek a szerelemről, belefoglalva saját tapasztalataikat is. A virtuális valóság korában más értékvilágban élnek, mint a darab idealista korában: más hangsúlyok esnek egy-egy szóra, csendre, gesztusra. Ez a két világ szikrázik össze most a színpadon – mondja a rendező.
Az előadás különös nyelvezete is azonnal megfogja a nézőt. A fordítás Zsótér Sándor és Ungár Júlia munkája. – A francia szöveget igyekeztük sűrítve, esszenciálisan megragadni – meséli a rendező. – Az „összeragasztott szavakkal” valahogy gyúlékonyabbá, kifejezőbbé válnak ezek a mondatok, nem ragadnak meg a sablonok szintjén. Ez a sűrítés jelenik meg a díszletben is, ami egy háromdimenziós festmény (díszlettervező: Ambrus Mária). A színpadon látható szoba vagy – ahogy a szöveg fogalmaz – ez a „misztikus tragédialakás”, mindenkinek a börtöne, ahonnan senki sem juthat ki. A néző elgondolkodik rajta, hogy az ablakon kívül látott táj miért folytatódik a falon, miért van bent a ház makettje a szobában és miért van egy guillotine a könyvtárban? Szürreálisnak tűnhet ez a világ, de ha jobban belegondolunk, mi magunk is ilyenek vagyunk. Rengeteg dolgot élünk meg egyszerre: szeretetet, gyűlöletet, csüggedtséget, nem várt szerelmet, anélkül, hogy ezek okozati összefüggésben lennének egymással. Ezek az érzések hirtelen hasítanak belénk, akár egy villámcsapás. Ilyen villám akar lenni ez az előadás is – hangsúlyozza Zsótér Sándor.
Ruy Blas és Neubourgi Mária szerepében két fiatal színművészt láthatunk, akik mindketten dolgoztak már Zsótér Sándorral. Elmondásuk szerint rendezése bátorságra, nyitottságra, pontos, gondolatokkal és érzelmekkel teli közlésre tanít, és arra, hogy érdemes a nehezebb utat választani.
Bodoky Márkot az idei évadban már másodszor láthatjuk egy előadás címszerepében. Legutóbb szintén egy szerelmes férfit, Csongort alakította Vörösmarty drámai költeményében. – A két férfi szerelme különböző. Csongor történetét nevezhetnénk egy szimbolikus keresésnek, Ruy Blas szerelmének tárgya viszont konkrét. Szövegükben, stílusukban nagyon más előadások, de mindkettő nagy koncentrációt igényel, sokat tanulhatok belőlük – mondta.
A történetet végkifejletét elemezve Bodoky Márk elárulta, az, hogy Ruy Blas véget vet életének, bonyolult, sok összetevős döntés. – Az ő esetében a legfőbb felhajtóerő a szégyen, amit nem tud elviselni. El is mondja, mikor hatni kezd a méreg, hogy akkor is a halált választotta volna, ha szerelme megbocsát. Magának nem tud megbocsátani. Ezt gyávaságnak is lehet gondolni, de akár lovagiasságnak is. Talán ez lehet a legfőbb üzenet a mára nézve is: az érzelmeket nem szabad lenézni, érdemes lenne kevésbé szemérmesnek és cinikusnak lenni – teszi hozzá a színművész.
A királynét megformáló Mészöly Anna arról beszélt, mennyire sokrétű ez a darab. – Szól arról, milyen csodálatos a szerelem, mit teszünk érte, és mivé tesz bennünket, de arról is, hogyan viszonyulunk saját magunkhoz, hogy mennyire vagyunk képesek tisztán látni magunkat, elfogadni, illetve bevállalni, sőt, ha kell, bátran változtatni. A különböző szereplők cselekedetein keresztül beszél az ember szabadságvágyáról, félelmeiről, igazságérzetéről és bosszúvágyáról, hiúságáról és a hatalomról, az irányításról, ami fontos, ugyanakkor veszélyes is tud lenni. A szereplők magától értetődően megosztják, kimondják, amit éppen éreznek vagy gondolnak, ami ma már idegen tőlünk. Bizalmatlanságból, félelemből kevesebb emberrel osztjuk meg azt, mi is van igazából bennünk. Ez az előadás tőlem is nyitottságot kívánt – fűzi hozzá.
A szereppel kapcsolatban a színművésznő elmondta, egy nagyon fiatal, zsenge, szinte gyerek nőt látunk királynénként, akit bezártak egy meghatározott életforma szabályai közé és magányra ítéltek. – Nem láthatják és ő sem láthat senkit, akit szeretne. Nincs lehetősége nyitni. Bent ragad és benne is bent ragadnak dolgok, amik nyomják. A kis kék virággal kedveskedő mentő „angyal” menedéke, a lassan képet öltő igaz szerelmével való kapcsolata; az „ördög”, a száműzött nemes úr kísértése, és a fantomférj okozta lelkiismeret-furdalás és tehetetlenség – ezek mind megmozgatják. Hogy milyennek látom ezt a nőt? Szenvedélyesnek, szerelemrevágyónak, érzékenynek, zaklatottnak, odaadónak, lenyűgözöttnek, zártnak, korlátoltnak, függőnek, áldozatnak, más helyzetben irányítónak, erősnek, bátornak, pillanatra ravasznak, kíváncsinak, makacsnak, finomnak, sugárzónak – sorolja Mészöly Anna.
Victor Hugo – Ruy Blas
színmű
rendező: Zsótér Sándor
Madrid. 1690-es évek. A királyné száműzi az udvar egyik első emberét, Don Salluste de Bazant, mert gyereket csinált egy udvarhölgyének. Don Salluste bosszút esküszik. Három rokonszenves fiatal keresztezi az útját. Két fiú és egy lány. Don César elszegényedett főrangú úr, Ruy Blas szegénynek született. A lány történetesen spanyol királyné, Neuburgi Mária. Boldogtalan a házassága. A fiúk szabadon éltek, többnyire a szabad ég alatt, rablók társaságában, világmegváltásról álmodoztak. Aztán elszakadtak egymástól. César csavarog tovább, Ruy Blas nem bírja, és lakájnak áll. Amit a három fiatal akar, nagyon is hétköznapi. Élni, szeretni, emberhez méltón, szabadon…
Victor Hugo:
RUY BLAS
színmű
Fordító: Ungár Júlia
Ruy Blas BODOKY MÁRK
Don Salluste de Bazan GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Don César de Bazan FECZESIN KRISTÓF
Don Guritan LAJOS ANDRÁS
Gudiel MÁRTON B. ANDRÁS
Neubourgi Mária,
Spanyolország királynője MÉSZÖLY ANNA e.h.
Albuquerque hercegnő MOLNÁR ANNA
Casilda TENKI DALMA
Egy duenna PÉVA IBOLYA
Díszlettervező: AMBRUS MÁRIA Jászai-díjas
Jelmeztervező: BENEDEK MARI Jászai-díjas
Dramaturg: UNGÁR JÚLIA Jászai-díjas
Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS
Rendezőasszisztens-Ügyelő: KRISTON SZABOLCS
Rendező:
ZSÓTÉR SÁNDOR
Jászai-díjas, Kossuth-díjas
Bemutató előadás: 2018. január 26. – Játékszín
