2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Jégcsarnokot épít a Kazincbarcikai Ördögök Sportegyesület
45050

Jégcsarnokot épít a Kazincbarcikai Ördögök Sportegyesület

A Kazincbarcikai Ördögök SE úgynevezett TAO pályázatot nyert egy új jégcsarnok építésére. Az új és nagyon modern, a jeges sportágak és a közönség minden igényét kielégítő komplexum a tervek szerint a város szívében, a Csónakázó-tó mellett épül meg.

Mint Szatmári Gergő, a klub ügyvezetője elmondta: azért pont ott, mert gyalogosan, gépjárművel és tömegközlekedési eszközökkel is jól megközelíthető, továbbá a kiváló parkolási lehetőségeket is biztosítani tudják. Emellett pedig az iskolák közelsége és a szomszédba tervezett új uszoda is lényeges szempont, hiszen technológiailag is szerencsés a két intézmény szomszédsága.
A pályázat három szakaszból áll: az elsőn sikeresen túljutott a klub, s most – 2018. januárjában – a második ütemnél, vagyis a tervezés, engedélyeztetés szakaszában tartanak. A tervek elkészítését és elfogadását követően indulhat el a kivitelezés előkészítése, majd maga az építkezés, ami ténylegesen a harmadik szakasza a beruházásnak.
Az ügyvezető hozzátette még: az új jégcsarnok várható nyitása – optimista számítások szerint – 2019 őszére tehető. Éppen ezért idén ősszel Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Ördögök Sportegyesület összefogásában egy mobil jégpálya létesül, így próbálják áthidalni az új csarnok építésének időszakát. Természetesen ez az egyesületi „felhasználás” mellett a jeges sportok szerelmeseit is kiszolgálná. Visszakanyarodva az új jégcsarnokra, a megvalósításhoz szükséges területet és a pályázati önrészt Kazincbarcika Város Önkormányzata biztosítja az egyesület számára; erről január 18-ai ülésén döntött a város Képviselő-testülete.
Az egyesület vezetése köszöni az Önkormányzat együttműködését és támogatását, illetve azt a rengeteg üzenetet és biztatást, melyet a nagyszabású projekt kapcsán kapnak. Mindez azt igazolja vissza, hogy a klub fejlesztési tervei, sportkoncepciója befogadásra talált a városi sportszakmában, azt ismerik és elismerik az egyesületek, iskolák és szakemberek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!