2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Területfejlesztés, értéktár, választás
royal_magazin_PNG

Területfejlesztés, értéktár, választás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vezetése a hagyományokat folytatva csütörtökön sajtóreggelit tartott a Megyeházán. Részletes tájékoztatást adtak az önkormányzat 2018-as feladatairól, céljairól, majd kötetlen keretek közt folytatódott a rendezvény.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatójában emlékeztetett rá: „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem csak beszélünk róla, hanem tehetünk is Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági, társadalmi felemelkedéséért.”  A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a 2014-2020-as időszakra 93 milliárd forint áll megyénk rendelkezésére. A szakminisztérium összesítése szerint tavaly 56 milliárd forint támogatási értékben született döntés. A szerződéskötések megtörténtek, rövidesen indulnak a közbeszerzések. Megyénk 358 településéből eddig 134 nyert legalább egy pályázattal, remélhetően ez a szám tovább növekedik.

A sajtótájékoztatót Török Dezső (középen), Bánné dr. Gál Boglárka és dr. Kovács János tartotta

„Az irányító hatóság értesítése szerint a múlt héten a második körös pályázatok esetén már mintegy 20,7 milliárd forint TOP forrás talált gazdára”- jelentette be a közgyűlés elnöke. Ezt követően megyénk tájegységeit sorra vége ismertette  Sárospatak, Ózd és Encs eredményeit.

A megyei foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési paktum előrehaladásáról is beszámolt Török Dezső. A partnerekkel szoros együttműködésben szolgáltatásokat biztosítanak a munkakeresőknek és a munkaadói oldal számára is. A projekt célja az elsődleges munkaerőpiacra visszavezetés, a munkaerőigény kielégítése. A közvélemény számára kevésbé ismert, helyi szintű energia, klíma és felzárkóztatás-politikával kapcsolatos projektekről is szólt a közgyűlés elnöke.

 

A megyei önkormányzat nemzetközi külkapcsolatai, nemzetközi szervezeti tagságával kapcsolatban Török Dezső emlékeztetett, hogy Kassa megyével közös szervezetük, a Via Carpatia eredményesen működik. Az úgynevezett Kis Projekt Alap Kelet-magyarországi menedzsment tevékenységét is elnyerték. Hargita és Kárpátalja megyei tanácsával újult erővel kezdték az idei évet. Jó lehetőséget látnak a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítésére, Kárpátaljával két közös pályázatuk is van. Az Europe Direct irodát a 2013-ban kötött 5 éves szerződés alapján a Megyeházán működtették. A megállapodást megújították, az EU-val kapcsolatos érdeklődőket továbbra is várja az iroda.

 

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke a két általa menedzselt szakterületről, a szénbányászatról és az értéktárról szólt. Emlékeztetett rá, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet szentel a szénbányászat kérdésének és anyagiakat is biztosít a kutatásokra. Ennek keretében elsődlegesen a tisztaszén technológián alapuló eljárás honosításának lehetőségét vizsgálják, illetve újra feltérképezik az ország teljes ásványi vagyonát. A kutatásba bevonták a  Pécsi Tudományegyetemet és Miskolci Egyetemet is. A  kutatás, fejlesztés, oktatást

Az értéktár mozgalom eredményeiről is részletesen beszámolt az alelnök. Az elmúlt évben 10 új települési bizottság alakult Borsod-Abaúj-Zemplénben, amely így már 55 helyen működik. A megyei értékek száma meghaladja a 180 -at.  Az elmúlt évben több szakmai rendezvényen vettek részt, szép eredményeket értek el. „Szeretnénk bevonni a megye diákjait, hogy minél előbb ismerjék meg a megyei értékeket”- fogalmazta meg törekvésüket Bánné dr. Gál Boglárka. Erősítik megyénk arculatát és az értékeket bekapcsolják a turizmusba. Országosan is kimagasló munkát végeznek.

 

Dr. Kovács János, megyei főjegyző, mint a hivatal vezetője kijelentette, hogy maximális odaadással igyekeznek végrehajtani az elnök és alelnök által elmondottakat. Mint a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (TVI) vezetője emlékeztetett rá, hogy a köztársasági elnök április 8-ára írta ki az országgyűlési választás időpontját. Ennek a jogi, informatikai hátterét és a lebonyolítást a TVI végzi. A feladat nagyságának illusztrálására elmondta, hogy megyénkben 539 907 választásra jogosult polgár él. A lebonyolítás 116 helyi választási iroda, 6 országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda ( a miskolci két körzetet szolgál ki) és a területi választási iroda feladata lesz majd megyénkben. A szavazatszámláló bizottságok száma 815 darab. A jegyzők felkészítése már 2017-ben megkezdődött. Ez nem látványos tevékenység, de akkor jó, ha észre se lehet venni majd.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!