2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Újévi köszöntés Szirmabesenyőn
44949-2

Újévi köszöntés Szirmabesenyőn

– Gazdaság-, közösség- és infrastruktúrafejlesztés – ezt a három célt tűztük ki célul az önkormányzattal négy évvel ezelőtt,- mondta Huszti Gábor Szirmabesenyő polgármestere azon a mai újév köszöntő rendezvényen, amelyet már negyedik alkalommal tartanak, majd így folytatta:- Elsőként szeretném köszönteni, s köszönetet mondani azoknak a vállalkozásoknak, amelyek településünkön működnek, s hozzánk fizetik az adójukat. Nagyon sok fejlesztést köszönhetünk ezeknek az adóforintoknak, amely 10 évvel ezelőtt 51, ma padig 91 millió forintot jelent a költségvetésünkben. Az első képviseleti testületi ülésen javaslatot teszek majd az iparűzési adó mérséklésére, hogy még vonzóbbá tegyük a betelepülni akaró vállalkozásoknak, s az itt működőknek a települést.

 Az elmúlt időszakban két nagyobb cég is megtelepedett Szirmabesenyőben, ezek mind segítenek abban, hogy a település gazdaságilag erősödjön.

– Köszöntöm a civil szervezetek vezetőit is, akik sokat tesznek azért, hogy a közösségfejlesztés olyan jól működik, hogy  szinte nincs olyan hónap, hogy ne lenne valamilyen közösségi esemény. Február 10-én például negyedik alkalommal rendezzük meg a Röfi napot, és a kolbásztöltő versenyt.

Pályázatainknak köszönhetően tavaly fejleszthettük az egészségügyi központot, az iskolát és a rendőrőrsöt. Három év alatt 18 pályázatot nyertünk, amellyel 1 milliárd forint támogatást hoztunk el.– mondta az infrastrukturális fejlesztések kapcsán Huszti Gábor.


Az eseményen a meghívottak között volt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Bogyay Ferenc, Miskolc rendőrkapitánya.

A pohárköszöntőjében az elnök azt mondta, hogy egy település akkor fejlődik igazán, ha vannak tervek, s azt meg is valósítják. Szirmabesenyő ilyen település. Kiemelte a nemrégiben megkötött testvérvárosi szerződés létrejöttét Huszt városával, amely – mint mondta, eleinte kulturális kapcsolat, ami persze nagyon fontos, de amikor már gazdasági együttműködéssé is válik, s mindkét településnek is ilyen módon válik hasznára, akkor még nagyobb jelentősége lesz.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!