2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Reklámügynökség kampányol tomori gyerekekért
44886

Reklámügynökség kampányol tomori gyerekekért

Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy eldugott településén, Tomoron Siroki Laci 20 éve küzd a rászoruló családok körülményeinek javulásáért.

Munkáját néhány éve támogatja a Carbon Group budapesti reklámügynökség. Idén decemberben létrejött a Tomor-Row médiaklub, ahol a falu gyerekei hasznosan és tartalmasan tölthetik el idejüket és bemutathatják mindennapjaikat a világnak.
A Carbon december elején közösségi finanszírozásban gyűjtést indított a Tomor-Row médiaklub technikai hátterének megteremtésére és fenntartására. A cél, hogy 200.000 forinttal támogassák a médiaklub működését, ahol így megfelelő eszközök mellett a médiában és filmgyártásban jártas szakemberek taníthatják meg a gyerekeknek a videókészítés fortélyait. A program kiugrási lehetőséget kínálhat a helyi fiataloknak.
Gosztonyi Csaba, a Carbon Group ügyvezetője elmondta: „A kitűzött 200.000 forintból az első héten 55.000 forint gyűlt össze, emellett rengeteg szakmai felajánlás érkezett. Annak érdekében azonban, hogy egész évben segíthessük a tomori gyerekek munkáját, továbbra is várjuk az önzetlen felajánlásokat, és olyan szakemberek jelentkezését, akik jövőre előadásokat tartanának Tomoron.”
„Tomor rendkívül elszigetelt része Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, ahol az infrastruktúra biztosítása is nagy kihívás. Elsődleges célunk, hogy a helyi gyerekeknek alternatívát nyújtsunk a szabadidő hasznos eltöltésére, hogy ezáltal minél többen tanulhassanak tovább, szerezhessenek diplomát” – tette hozzá Siroki Laci, a tomori mozgalom kitalálója.
„Mivel reklámkészítéssel foglalkozunk, a Carbonnál abban hiszünk, hogy a márkák a való életben érvényesülnek – ezért vagyunk érzékenyek a társadalmi jelenségekre. Rendszeresen vállalunk feladatokat társadalmi célú kampányokban és támogatunk civil szervezeteket.” – mondta el Gosztonyi Csaba.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!