2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Új könyv a „pálinka világában”
44769

Új könyv a „pálinka világában”

A Quintessence Pálinkaversenyekhez is köthető Quintessence – 2017 A Pálinka Világa című könyv a napokban jelent meg, mely az idén is a jelen-múlt-jövő hármas egységben dolgoz fel nem csak a szakma, de a nagyközönség érdeklődésre is számot tartó pálinkás tanulmányokat – tudtuk meg Takács Lászlótól, a könyv szerkesztőjétől, és egyik szerzőjétől.

Társszerzők Hegedűs Mónika és Krausz Frigyes, míg a szakmai lektorok Prof. Dr. Tóth Magdolna, Lovassy György és Vértes Tibor voltak.

A Gyökerek ‒ múlt fejezetben olyan regeszták olvashatók, melyek kiegészítik, árnyalják és pontosítják a pálinka kultúrtörténetével kapcsolatos eddigi ismereteinket. Megtudhatjuk, hogy mi volt a klipara, a slivovicza, a vatyka vagy épp a baklya, de értesülünk belőle a korábbi századok legjellemzőbb pálinka fajtáiról, azok főzési sajátosságairól, hogy miként lehetett egy diófalevéllel meghatározni a lepárlás végét, vagy hogy miért követelte a reformkorban Wesselényi Miklós a gabonából való pálinkafőzés betiltását.

Az Értékek – jelen fejezetben a 2017. évi Quintessence Pálinkaverseny azon 82 darab aranyérmes kereskedelmi tételét mutatják be magyar és angol nyelven, melyek a pálinkabarát fogyasztók számára hozzáférhetőek, illetve a jelen értékeit kiemelkedően megtestesítik és reprezentálják.

A Lehetőségek – jövő fejezet a szűkebb pálinkás szakmának, de a szélesebb közönségnek is konkrét szakmai ismereteket szeretne nyújtani, hogy a pálinkáik még jobbak legyenek, az olvasók, a pálinkát készítők szakmai ismeretei bővüljenek. Ez alkalommal a Vilmoskörte és a Szomolyai Feketecseresznye pálinkakészítés során lehetséges tudatosabb felhasználásáról tájékozódhatnak a tisztelt olvasók, amit konkrét kutatási-vizsgálati eredményekkel támaszt alá a szerző. A fejezet másik tanulmánya egy sorozat első fejezete, amely az almatermésű gyümölcsökből készített pálinkák legalapvetőbb fajtasajátosságait veszi számba, kitérve a versenyeken legtöbbször nevezett fajtatiszta pálinkák egyedi jellemzőire is. Bátor és egyedülálló vállalkozás ez, hiszen az utóbbi években megsokszorozódott, ugrásszerűen megnőtt a fajta tiszta gyümölcspálinkák és az egzotikus gyümölcsökből készült párlatok száma. Ezek fajta jellegéről, jellemző karakteréről pedig alig vagy egyáltalán nem ejtenek szót a közkézen forgó szakmai kiadványok és könyvek.

E hármas egységben a gasztrovilág megszállott ínyenceitől kezdve, a pálinka előállításával foglalkozó szakembereken át, egészen e nevezetes hungarikumunk kultúrtörténete iránt érdeklődő olvasóig és az egyszerű pálinka fogyasztóig mindenki talál a maga számára érdekes, eddig nem ismert epizódokat, útmutatókat vagy épp tanácsokat. Olyan szakmai ismereteket, ami továbbgondolásra érdemes, ami pozitívan befolyásolja a pálinkáról alkotott összképet határon innen és túl, ami elősegíti a minőségi pálinkakészítés és fogyasztás felnőttkorba lépését, magasabb szintre emeli, pozitívan befolyásolja a pálinkák kulturált és értő fogyasztói attitűdjét.

A Függelékben a Quintessence (VIII.) Pálinka- és Párlatverseny – 2017 adatait és eredményét tették közre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!