2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Karácsonyi díszek asztalra, fára – a könyvtárakból
44788

Karácsonyi díszek asztalra, fára – a könyvtárakból

Az elkövetkező néhány napban számos alkalmat kínálnak a karácsonyi díszek elkészítésére a miskolci könyvtárak. Hiszen advent utolsó vasárnapja idén 24-ére esik, így a készülődés már a harmadik gyertya meggyújtásának környékén eléri csúcspontját.


A sorozat a nagyobb díszekkel kezdődik: Balla Annamária virágkötő közreműködésével asztali vagy ajtódíszeket készíthetünk december 14-én, csütörtökön délután fél 5-től a Tompa Mihály Könyvtárban.
Szombaton, december 16-án két könyvtár is karácsonyváró programot szervez: a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében karácsonyi díszek készülnek majd a Mesebirodalomban délelőtt 10-től egészen délig. Ugyanekkor (pontosabban már 9 órától) a Petőfi Sándor Könyvtár is kinyit, és hópelyhes fejtörőkkel, Mikulás-bingóval, ünnepi kézműveskedéssel várják a családok apraját és nagyját.
Hétfőn Szentcsalád készítésével ér véget a József Attila Könyvtár ajándékkészítő sorozata. A könyvtári adventi készülődés zárásaként pedig – ugyancsak december 18-án – újra asztali díszek készülnek majd délután fél 5-től, a Kaffka Margit Könyvtárban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!