2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Furcsa pár: Neil Simon fergeteges vígjátéka a Miskolci Nemzeti Színházban
44635

Furcsa pár: Neil Simon fergeteges vígjátéka a Miskolci Nemzeti Színházban

December 1-jén, a Nagyszínházban láthatja a közönség az 1968-as nagysikerű filmből már jól ismert amerikai vígjátékot. A Furcsa pár keserédes humorral mesél a magányról, barátságról, férfi-nő kapcsolatokról. A darab egy nagyon is valós magánéleti válsághelyzetet tár fel, úgy, hogy közben magunkon is képesek vagyunk nevetni.

Béres Attila, az előadás rendezője elmondta, hogy a darab az együttélés kényszeréből fakadó problémák és a barátság számtalan komoly igazságával szembesíti a nézőt. –  Miközben a két férfi történetét nézzük, saját magunkra is ráismerhetünk, hiszen mindenkiben van egy kis Oscar és egy kis Felix is. Neil Simon fergeteges komédiája a humor mellett megmutatja a magány vívódásait, fájdalmát is. Ez a kegyetlen igazságokkal teli darab rengeteg kérdést vet fel a férfi-nő kapcsolatokról, a barátság határairól és az egyedüllét, a hiány elviseléséről – hangsúlyozza a rendező.
Béres Attila hozzátette, két fantasztikus színészt láthatunk a főszerepekben. – Görög László és Gáspár Tibor alakítja a két elvált férfit, akik konfliktusokkal teli együttélésre kényszerülnek. A szerepek számukra igazi kihívást jelentettek, hiszen nem a várt karaktert játsszák az előadásban. Gáspár Tibor Felixe érzékeny lelkű, rendmániás, míg Görög László Oscarja cinikus és nagyon rendetlen. Azt gondolom, ez a két nagyszerű színész felejthetetlen pillanatokat szerez majd a nézőknek – tette hozzá.
Gáspár Tibor elárulta, ez az előadás sem a filmre, sem más Furcsa pár előadásokra nem fog hasonlítani. – Azzal, hogy az igazságokat, a valódi emberi sorsokat keressük az előadásban, nem egy felszínes vígjátékot, hanem egy keserédes, jó humorú produkciót hozunk létre, sablonos figurák nélkül. Ez a két nagyon szélsőséges férfi az együtt töltött idő hatására formálódik, mindkettőjükben nyomot hagy a másik személyiségének hatása. Az, hogy mindezt kibírja a barátságuk – még ha hajszálon múlik is – jelzi, hogy mennyire fontosak egymásnak.
– Teljesen más két férfi együttélése, mint egy férfi-női kapcsolat esetén. Mivel a szexualitás nem része egy ilyen kapcsolatnak, nincs gyengédség sem, nincs feloldása a feszültségnek. Két férfi egymással sokkal nyersebb, durvább, kegyetlenebb tud lenni. Nem félnek kimondani az igazságot a vitás helyzetekben. Azt hiszem, arra tanít minket ez a darab, hogy ha kevésbé lennénk önzőek és jobban odafigyelnénk a másikra, nemcsak az emberi kapcsolataink válnának jobbá, hanem mi is jobban éreznénk magunkat a világban – mondja Gáspár Tibor.

Neil Simon
Furcsa Pár – vígjáték
rendező: Béres Attila

Oscar és Felix két elvált férj, akik most egy háztartásban élnek. Teljes ellentétei egymásnak: Oscar cinikus, jó humorú és nagyon rendetlen, míg Felix érzékeny lelkű, rendmániás, süt, főz, és egy percig nem bír tétlenül ülni. Kényszerű együttélésük igazi paródiája a valódi házaséleteknek, miközben két férfit látunk, akik nem képesek elviseli az egyedüllétet, és a feleségük hiányát más-más módszerekkel próbálják enyhíteni.
A Furcsa pár egy fergeteges vígjáték a magányról, barátságról, férfi-nő kapcsolatokról. A darab egy nagyon is valós magánéleti válsághelyzetet tár fel, úgy, hogy közben magunkon is képesek vagyunk nevetni.

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. A Műfordítás a Proscenium Szerzői ügynökség Kft. engedélyével kerül előadásra.

Neil Simon:
FURCSA PÁR
vígjáték

Oscar Madison             GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Félix Unger                 GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas
Roy                     SZATMÁRI GYÖRGY    
Cecily                     HORVÁTH ALEXANDRA    
Gwendoline                 VARGA ANDREA
Vinnie                 PAPP ENDRE    
Murray                 SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Speed                     MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS    

Díszlettervező:        HORESNYI BALÁZS    
Jelmeztervező:        PILINYI MÁRTA
Dramaturg:             SÉNYI FANNI
Ügyelő:            GAZDÓF DÁNIEL
Súgó:                BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens:         HADHÁZY ILDIKÓ

Rendező:
BÉRES ATTILA

Bemutató előadás:    2017. december 1. – Nagyszínház

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!