2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Vöröskereszt és Szimbiózis együttműködés: Segítsünk másoknak, segítsünk egymásnak!
44537

Vöröskereszt és Szimbiózis együttműködés: Segítsünk másoknak, segítsünk egymásnak!

A Szimbiózis Alapítvány  és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének vezetői az idei év eredményeiről szóltak csütörtökön a Batyu Tékában megrendezett sajtóreggelin, valamint jövő évi tervekről, és az év utolsó hónapjának sűrű eseményeiről.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének igazgatója elmondta, az adventi időszaknak a Vöröskereszt életében is kiemelkedő szerepe van – ez nagyon aktív időszak – mondta, de a véradás fontosságára, az élelmiszergyűjtő akciókra ekkor is fel kell hívnunk a figyelmet.

November 27.-e a Véradók napja , ez alkalomból a Vöröskereszt több helyszínen is megjelenik majd, többek között Miskolcon is, ahol természetesen véradásra is lehetőség lesz. A Megyeházán ünnepelnek majd, ahol egy százszoros véradó is kap kitüntetést. – A vérre karácsonykor is szükség lehet -mondta.

A másik fontos akciójukat szintén kiemelte Grubert Roland, ez pedig az élelmiszergyűjtés. December 8-tól már gyűjtenek különböző üzletláncokban,  és ez egészen karácsonyig  tart.

A Szeretet Sütigyár kezdeményezésről szintén esett szó, amely december 1-23 között működik majd, és 46 munkahely jelentkezett be sütésre. Miskolc főterén áll majd az ország legnagyobb „szeretet doboza”, amely 3x3x3 méter nagy lesz, és ebbe kerülnek a cipősdoboz adományok is.

Büszkén mondta el, hogy Zemplénben már 5000 kilogramm tartós élelmiszert sikerült gyűjteni 30 diák segítségével, amely 45 megtöltött bevásárlókocsit jelent.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke az idei év egyik eredményével kezdte beszámolóját, s elmondta, hogy sikerült 8 millió forint pályázati pénzből és 2,5 millió forint saját forrásból lecserélniük azt a speciális iskolabuszt, amellyel nap mint nap szállítják a gyermekeket. Itt említett meg, hogy milyen büszkék munkatársukra, Kamenyiczki Lászlónéra, aki a szociális munka napja alkalmából Miskolc Megyei Jogú Város elismerését vehette át. Ő ad szolgálatot az iskolabuszon.

Indítottak egy kvízjátékot, mely során különböző kérdésekre kellett válaszolniuk az iskolás csoportoknak, hogy látogatást nyerjenek a Baráthegyi Majorságba. Kétszáz miskolci diák érkezik majd, ahol élő Betlehemmel is találkozhatnak, valamint a fogyatékkal élők segítségével kipróbálhatják a Majorság és az interaktív játszóvár különböző elemeit.
– Jelenleg is folyamatban van egy izgalmas pályázatunk – folytatta az igazgató – amely egy családbarát panzió megvalósítását célozza, amelyre hihetetlenül nagy szükség lenne. Ebben az évben sikerült 5 olyan családot nyaraltatnunk, akik fogyatékos gyermeket nevelnek, s ez ezeknek a családoknak sokat jelent.

Szakács Mónika, a Szimbiózis Alapítvány ügyvezetője hozzátette idén tizedik alkalommal adják át az Év Esélyteremtő Munkahelye Díjat -ezúttal a Miskolci Egyetem lesz a december 5-i esemény házigazdája. Az átadó ünnepségre az alapítvány Karrier-M foglalkoztatási projektjének záróeseményeként kerül sor. Hangsúlyozta,

A sajtótájékoztató végén mindkét vezető a  társadalmi szervezetek hasznosságát és a kormányzattal való párbeszéd szükségességét emelte ki. Emellett az átláthatóság fontosságára is nagy hangsúlyt fektetnek, amelyben a sajtó is sokat segít és segíthet.

OBE

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés