2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Európáról vetélkedtek
44474-1

Európáról vetélkedtek

A miskolci Megyeházán rendezték meg a „4 for Europe” országos középiskolai vetélkedő regionális döntőjét. A résztvevőket Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája „4 FOR EUROPE” címmel európai uniós témájú versenyt hirdetett középiskolás diákoknak.  

Mint Török Dezső köszöntőjében gratulált a felkészítő tanároknak és a diákoknak. Elmondta az országból 171 négy-négy fős csapat jelentkezett, akik közül a selejtezőt követően 10-10 jutott be a regionális döntőbe. Az országos megmérettetésre pedig a 7 régió legjobbjai mellett a legjobb három második is tovább jut – szóval érdemes a helyezésekért is küzdeni. Emlékeztetett rá, hogy Magyarország 2004 óta tagja az uniónak, de Szent István óta Európához akarunk tartozni. Szólt arról is, hogy komoly fejlesztési forrásokat lehet idehozni az unióból.

Dobainé Szolga Viktória, a megyei Europe Direct iroda vezetője ismertette a verseny menetét, bemutatta a zsűrit, amely tagjai: Miszné Mestellér Zsuzsa – Europe Direct Heves Megye, Dudás Tímea – Europe Direct Nógrád Megye,Szabóné Kovács Beáta – Miskolci Egyetem, Európai Dokumentációs Központ – voltak. Ezt követően bemutatkoztak a csapatok, majd indult a verseny, ahol voltak könnyebb és nehezebb feladatok, mint például fel kellett ismerni, hogy egyes Euro érmék milyen nemzeti jelképeket ábrázolnak.

A versenyt az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium csapata nyerte, a második helyen a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma, a harmadik helyen megosztva végzett az ugyancsak miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium és a Földes Ferenc Gimnázium.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés