2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Jack Reacher és az Al Kaida
44390

Jack Reacher és az Al Kaida

Folyamatosan jelennek meg újabb-szebb köntösben Lee Child regényei – a Magyarországon is felettébb népszerű Jack Reacher-sorozat újabb része, az Elveszett holnap került a napoban ismét a könyvesboltokba.

Az az Elveszett holnap, mely dramaturgiáját tekintve tipikus Reacher-regény, a körítést is figyelembe véve azonban több szempontból is különlegesnek számít az évről évre bővülő szérián belül.
A helyszín ezúttal nem egy isten háta mögötti kisváros, hanem New York sűrűje – ez már önmagában is pörgősebb, nyüzsgőbb hangulatot biztosít a regénynek – még úgy is, hogy Reacher a szokott módon, aprólékosan, lépésről lépésre nyomoz és jut előre. Idegen is kicsit ez a metropoliszi közeg, neki is és nekünk, olvasóknak is – de épp ez az egyik különlegessége az Elveszett holnapnak.
A másik pedig az, hogy míg Reacher jellemzően magánéleti tragédiákba vagy épp kisvárosi problémákba folyik bele akarva-akaratlanul, a kialakuló cselekmény ezúttal a legfelsőbb körökig vezet-vezethet. Az Al Kaidára és a könyv eredeti megjelenésekor (2008) még élő Oszama bin Ladenre tett utalások még ma is „forrónak” számítanak, hát még az évekkel ezelőtti Amerikában…
Ezekkel együtt az Elveszett holnap tipikus Reacher-kötet – a szó pozitív értelmében. Lee Child ismét tanúságot tesz mind technikai, mind szakmai, mind írói felkészültségéről: a rá jellemző olvasmányos ám nem pongyola stílusban vezet minket végig a nagydarab katonai rendőr aprólékos nyomozása stációin.
A cselekmény pont annyira változatos, amennyire megszokhattuk: egy nagyobb csavar és több kisebb, jól elhelyezett és felvezetett fordulat, melyek a kellő ütemben törik meg a néhányaknak talán már-már túl akkurátusnak tűnő leírásokat, elbeszéléseket. A végkifejlet pedig olyan, amilyet megszokhattunk: győz az igazság – ezzel aligha spoilereztünk el bármit. Az ördög ugyanis nem a végeredményben, hanem a részletekben rejlik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés