2025. 02. 12. szerda

Lídia, Lívia
1 EUR 403 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban!

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban!

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Magyar Rendőrség számára fontos az utánpótlás biztosítása, így a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt nap keretében várja az érdeklődőket 2017. november 10-én 7 óra 45 perctől 13 óráig.

A szervezők minden olyan érettségi előtt álló diákot és más érdeklődőt várnak, akiknek pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthetnek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A rendezvényen többek között önvédelmi-, bűnügyi technikai-, csapatszolgálati-, bűn- és baleset megelőzési bemutatók lesznek. A résztvevők megtekinthetik a rendőrség fegyverzetét és más rendszeresített eszközeit. A programon résztvevők széleskörűen tájékozódhatnak, bátran kérdezhetnek a rendőri hivatásról, illetve a képzés mindennapjairól.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztjei a közeljövőben felkeresik a megyei középiskolákat, hogy az érdeklődést mutató diákok választ kaphassanak további kérdéseikre is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés