2026. 10. 12. hétfő

Miksa

1 EUR 365 HUF
1 GBP 431 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó: Közép-Európában a józan ész politikája uralkodik
royal_magazin_PNG

Szijjártó: Közép-Európában a józan ész politikája uralkodik

A józan ész politikája uralkodik Közép-Európában, amely azt diktálja, hogy az országok védjék meg magukat és állampolgáraikat, és ehhez szigorú határőrizetre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Arról konszenzus van, hogy a migráció jelensége velünk marad a következő időszakban is. A szavak szintjén pedig arról is egyetértés van, hogy a bevándorlást csak akkor lehet megszüntetni, ha a sikerül felszámolni a kiváltó okokat – közölte. Emellett azonban elengedhetetlen az önvédelmi képesség megújítása, azaz a hatékony határvédelem, mivel az eddig elért eredmények – például a megállapodás Törökországgal – megtartása mások jóindulatától függ – emelte ki a miniszter. Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció átütő sikereket ért el: a terroristák korábbi területeinek majdnem 90 százalékát felszabadították, a terrorszervezet olajbevételeinek 90 százalékát elapasztották és a havi 1500-2000-ről szinte nullára csökkent a dzsihadistákhoz csatlakozó úgynevezett idegen harcosok száma. A terroristák emiatt elkeseredettek, dühösek, és valószínűsíthető, hogy a jövőben rekordmennyiségű terrorista próbál majd Európába jutni, kihasználva a bevándorlási hullámot – mondta a miniszter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés