2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 56-os városi versmondó verseny – eredmények
44145

56-os városi versmondó verseny – eredmények

Ismét tehetséges fiatalok mutatták meg, hogy értik ’56 lényegét és szeretik a verseket. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által szervezett városi versmondó verseny döntőjében öt miskolci középiskola 11 diákja mondott el egy-egy, a forradalom ihlette verset.

A zsűri – Fecske Csaba József Attila-díjas költő, Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze és Varga Gábor, a könyvtár igazgatóhelyettese – értékelésben kiemelte: új, eddig nem hallott költők alkotásait is elhozták a versenyzők, ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a fiatalok ma is keresik, olvassák a jó verseket.

Minden versenyző könyvajándékot kapott, ebben az évben az ’56-os szövetség is hozzájárult a versenyzők díjazásához.

Az első helyen Sólyom Balázs (Földes Ferenc Gimnázium) végzett. Második lett Farkas Dávid (Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnázium), harmadik Bálint Tímea (Kossuth Lajos Gimnázium). Az ’56-os Szövetség Ifjúsági Tagozatának különdíját Nyilas Viktor Balázs (Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnázium) kapta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!