2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Tokaji szüreti napok
44029

Tokaji szüreti napok

A hétvégén rendezték meg a hagyományos szüreti napokat Tokaj városában. A felvonulással, vidám programokkal színesített rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is.

Az ősi szőlész-borász hagyományok megőrzésének, bemutatásának céljával 1932-ben életre hívott Tokaji szüreti napokat amikor a történelem engedte minden év első októberi hétvégéjén megtartották a hegyaljai városban. Nem volt kivétel ez alól az idei esztendő sem, ráadásul az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, ami azért lényeges, mivel hagyományosan szüreti felvonulással kezdődik, majd a hivatalos megnyitót követően igazi össznépi vigadalomként folytatódik a főtéren és a pincékben. Így volt ez most hétvégén is.

Az újabb keletű szokás szerint a hegyaljai települések határában készült szőlőt is össze adták ünnepélyesen a színpadon, s ebből lesz majd a polgármesterek bora. Persze erre még hónapokat kell várni, a tavalyi és régebbi nektárból viszont bőségesen lefolyt a két nap alatt a vendégek torkán. A hegyaljai szüret még nem ért véget, de azért egy kellemes hétvége még belefért, erősítette a közösséget, a vendégek pedig ismételten jó hírét vitték Tokajnak és a térségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés