2026. 04. 16. csütörtök

Csongor

1 EUR 365 HUF
1 GBP 419 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Hazai győzelemmel folytatta a MEAFC!
43836

Hazai győzelemmel folytatta a MEAFC!

A nagykőrösiek keményen tartották magukat, de végül miskolci siker született.

Timkó hárompontos kosara avatta fel tétmérkőzésen a felújított Körcsarnokot, majd Galló büntetőjét Drahos vonalas távolija követte. A vendégek Mácsai pontjai révén visszavették a vezetést, így szükség volt Galló duplájára, majd Szögi triplájára, hogy kicsit megnyugodjanak a picit izgulós miskolci kedélyek. Molnár hármassal egalizálta az eredményt, majd Szögi pillanatai következtek. A remek fordulatszámon pörgő játékmester (28/9 pont, 9 kiharcolt fault, 41 VAL) kosaraival és gólpasszával távolodni látszott a házigazda (19-11). A negyed végére jobban figyelt a kőrös, akik Kónya utolsó pillanatos duplájával öt pontra közeledtek (21-16).
Klasszikus „felelgetőssel” folytatódott a mérkőzés, hiszen majd minden támadás kosárral fejeződött be. Hazai részről Máté pontjai érkeztek, amit a vendég óriás, Dobos másolt kicsit közelebbről. Következett Drahos zsinórban szerzett 7 pontja, majd újabb 6 Mátétól, ám a különbség változatlanul döntetlen környékén pihent. Mivel Szögi másfél perccel a félidő vége előtt szerzett türelmes hármasát nem követte újbb kosár, így pont ekkora előnnyel zárult az első két felvonás (45-42).
Fordulást követően nem igazán találta a ritmust a MEAFC, így egy könnyed 2-10-es szakaszt repesztett az alacsony szerkezetben is otthonosan mozgó vendég csapat (47-52). Ahogyan az többnyire lenni szokott, jót tett a hazai időkérés, újult erőre kapott a Miskolc: kilenc pont érkezett fehér mezben, nulla pirosban (56-52). Hátradőlni nem tudtak Lippaiék, mert a sűrűn forgatott Nagykőrös igazából idén is teher nélkül játszhatott, és tették mindezt idén is eredményesen. A negyed végére nagynehezen összekapart hazai előnyt Kónya és Fehér ismét eltüntették (63-63).
Máté szép tempóját Fehér Ádám távolija feledtette, amit Drahos gól jó plusz egyes kombinációja követett azonnal. Tóth azonban két büntetőjével gondosodott arról, hogy a tábla ismét döntetlent mutasson (68-68).
Kicsit összeszedte ekkor csapatvédekezését a MEAFC, aminek elől is lett eredménye. A lepattanókból és szerzett labdákból egy igazán látványos 9-0-s szakasszal lett gazdagabb az egyre hangosabban szurkoló hazai publikum (77-68). Tóth ziccerére Galló és Szögi is az utolsó másodpercben felelt bravúrosan, így bő egy perccel a vége előtt gyakorlatilag eldőlt a találkozó (82-70). Dobos kosarai és Szögi büntetői még utat találtak a gyűrűkbe, ám a MEAFC idei első hazai győzelmét egy remek Szögi-Drahos-Lippai útvonalon érkező tempó zárta le (88-74).
A folytatásban szerdán Hódmezővásárhelyen lép pályára a csapat, majd szombaton már ismét itthon fogadjuk a Tehetséges Fiatalok gárdáját. Mindent bele, Fiúk!

MEAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 88-74 (21-16, 24-26, 18-21, 25-11)
NB I/B Piros csoport, 2. forduló.
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 350 néző.
Vezette: Sallai István, Gergely Csaba, Domán István.
MEAFC: Szögi (28/9), Drahos (16/3), Kopasz (2), Galló (12), Timkó (5/3). Csere: Máté (12), Lippai (11), Orosz (2), Orliczki M., Szojka. Edző: hajdu Roland.
Nagykőrös: Tóth (16/6), Kónya (11/6), Fehér P. (7/3), Mácsai (6/9, Dobos (16). Csere: Fehér Á. (10/6), Molnár (4), Kocsis (2). Edző: Lakosa Zsolt.

Hajdu Roland, vezetőedző: Tudtuk, hogy a Nagykőrös veszélyes lehet, ahogy a 220 centis Dobos védése sem hétköznapi feladat. Az első három megyedben nem voltunk kellően agresszívak, de a végére feljavult a védekezésünk és az ellenfelet is felőrölte az addigi tempónk. Jó tanulság volt, szerdán Vásárhelyen hasonlóra számíthatunk, de folytatni akarjuk a győzelmi szeriánkat.
Fotó: Rogosz Péter

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés