2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Tóth Apor ötödik lett az Eb-n
43753

Tóth Apor ötödik lett az Eb-n

Rendkívül kiélezett csatákat követően az előkelő ötödik helyet érdemelte ki Tóth Apor, a Miskolci VSC judósa a múlt hétvégén, a szlovéniai Maribor városában megrendezett junior Európa-bajnokság 90 kg-os súlycsoportjában.

Kálmán Tibor és Kawaguchi Yudai tanítványa három győzelemmel, melyből a harmadik az úgynevezett „golden score”-ban született meg, az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes francia Aurelien Diesse ipponnal győzött ellene. A Miskolci VSC sportolója így a harmadik helyért küzdhetett a délutáni programban az örmény Grigor Szahakjan ellenében. A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, egyik fél sem tudott mit kezdeni a másikkal, pedig próbálkoztak becsülettel. Mivel egyetlen intés sem érkezett a mérkőzésvezetőtől, a küzdelem hosszabbításba torkollt, amelynek második percében Aport, sajnos, egyoldalra fogásért megintették, így az örményé lett az érem. Az idén súlycsoportot váltott, még csak másodéves junior miskolci versenyzőnek ezúttal be kellett érnie az edzői szerint is nagyon szép eredménynek számító ötödik hellyel.

Végeredmény, 90 kg (28 induló): 1. Aurelien Diesse (francia), 2. Mikita Matlasevszkij (ukrán), 3. Grigor Szahakjan (örmény) és Jamal Petgrave (brit), 5. Jakub Ozimek (lengyel) és Tóth Apor (Miskolci VSC), 7. Petar Cirkovic (szerb) és Vitalij Sepel (ukrán).

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!