2026. 04. 19. vasárnap

Emma

1 EUR 363 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Állatkertek Éjszakája 2017. augusztus 25-én
43460

Állatkertek Éjszakája 2017. augusztus 25-én

Hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ebben az évben országszerte 12 állatkert csatlakozott. A nagyközönséget mindenütt változatos programokkal, látványetetésekkel és más, a szokásos állatkerti látogatáshoz képest rendkívüli látnivalókkal várják.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a kezdetek óta állandó résztvevője az Állatkertek Éjszakájának. Az este során különlegességekkel, érdekességekkel várják látogatóikat, akik így egy igazán rendhagyó programon vehetnék részt
az állatkertben, hiszen máskor nincs lehetőség rá, hogy megismerjék az állatkert lakóinak életét sötétedés után.

Az este folyamán testközelből ismerkedhetnek meg a „nemszeretem” állatokkal, azaz a hüllőkkel, kétéltűekkel és rovarokkal, amelyekkel szemben sokan fenntartással, félsszel viseltetnek. A testközeli ismerkedés azonban lehetővé teszi, hogy legyőzzék félelmüket, és ezeknek az állatoknak az értékeit is megismerjék, ennek révén pedig akár meg is szeressék őket.

Az élő szóval kísért látványetetések során elsősorban az éjjel aktív állatok természetes viselkedését lehet megfigyelni, mint pl. a tigrisekét, a leopárdokét, a medvékét, a kúszósülökét vagy éppen a mosómedvékét. Ezek az állatfajok ugyanis az állatkertben is sötétedés után mutatják meg valódi, természetes oldalukat. A program fényét emelve, fáklyákkal kivilágított utakon sétálhatnak a látogatók az egyedülálló erdei környezetben, ahol ezen az estén tűzzsonglőrök is gondoskodnak majd a kalandokban bővelkedő éjszakáról.

Ezen a napon az Állatkert hosszabbított nyitva tartással, 9.00 és 23.00 között várja a látogatókat. A nap folyamán érkezők folyamatos bent tartózkodással az esti programokon is részt vehetnek. Jegyváltásra ezen az estén 21.00 óráig lesz lehetőség.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark nyárzáró éjszakai rendezvényére – a nagy érdeklődésre való tekintettel – augusztus 15-től lehetővé teszi a belépőjegyek előzetes váltását az állatkert pénztárában. Az eseményre augusztus 25-én 16-órától várják a látogatókat.

Az MVK Zrt. kiemelt figyelmet fordít a városlakók és a városba érkezők Miskolc Városi rendezvényekre történő eljutásának megkönnyítésére, így az idei évben is „ÉjszakáZOO” autóbusz járatokat biztosít a Miskolci Állatkert látogatóinak számára, melyet érvényes városi buszjeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni.

Az „ÉjszakáZoo” járatok az alábbi menetrend szerint fognak közlekedni augusztus 25.-én:
Felső-Majláthról: 18:11, 19:00, 20:00, 21:00, 22:00, 23:03
A Miskolci Állatkerttől: 18:21, 19:15, 20:15, 21:15, 22:15, 23:15
További információk: http://www.mvkzrt.hu/menetrend?line=ZOO

Részletes programok és további információk: http://www.miskolczoo.hu/programnaptar/allatkertek-ejszakaja

Krajnyák Zoltán
zoopedagógus

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés