2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Közel 700 millió forintból fejlesztik az észak-magyarországi és észak-alföldi lovas turisztikai infrastruktúrát
43352-3

Közel 700 millió forintból fejlesztik az észak-magyarországi és észak-alföldi lovas turisztikai infrastruktúrát

 Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre – jelentette be a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, kedden.

Révész Máriusz a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, bár a domborzati adottságok alapján az ország azon kevés európai uniós ország közé tartozik, amely „keresztüllovagolható”, ehhez azonban megfelelő infrastruktúrára is szükség lenne. A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által elnyert pályázat ezt a hiányosságot pótolja, például lovak pihenésére is alkalmas megállóhelyek kiépítésével, képzésekkel, informatikai háttér biztosításával – mondta. A program előkészítése elkezdődött, a kivitelezés a tervek szerint jövő év elején kezdődik és előreláthatólag másfél évig tart majd.     Révész Máriusz emlékeztetett, hogy a kormány az aktív turizmus fejlesztését hazai és európai uniós forrásból támogatja, az egyebek mellett gyalogos-, vízi- és kerékpáros turizmus feltételeinek javítására, a kínálat bővítésére több mit 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezek közé illeszkedik a lovas turizmus is, amelynek a javarészt európai uniós forrásból finanszírozott GINOP pályázat segítségével megvalósuló fejlesztése most indul el az észak-magyarországi (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) és az észak-alföldi (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) régiók megyéiben. Ebből alakítják ki a lóháton bejárható lovas turisztikai útvonalakat – tette hozzá a kormánybiztos.     Lóska János a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) elnökének ismertetése szerint a következő fél évben az előkészítés zajlik, majd ha a tervezési munkát a döntéshozók kellően megalapozottnak találják, tizennyolc hónapjuk lesz a kivitelezésre. Ez leginkább olyan megállóhelyek – istállók, beállók – kiépítését jelenti, ahol a lovak is megfelelő körülmények között pihenhetnek. Ezen kívül oktatni fogják azt is, hogy miként kell egy lovas túrát megtervezni, kivitelezni, mire kell az út során odafigyelni – tette hozzá az elnök. Kiemelte: mindehhez GPS-szel, valamint mobiltelefonnal is elérhető információk, applikációk lehetőségét is biztosítják majd.     Lóska János az MTI kérdésére azt közölte: saját felmérésük szerint Magyarországon körülbelül 140 ezren foglalkoznak valamilyen szinten lovaglással. Becslésük szerint mintegy negyven százalékuk vesz, vagy venne részt szívesen terep- és túralovagláson, amennyiben a feltételek megfelelőek, valamint sikerül megteremteni az elvárható biztonságos körülményeket is – fűzte hozzá az MLTSZ elnöke. Azt is elmondta: szeretnének megnyerni a programhoz lovasbarát szálláshelyeket, településeket, valamint éttermeket felkészíteni arra, milyen speciális igényei vannak egy hozzájuk betérő lovas turistának.       Harsányban nagy hagyományai vannak a lovaglásnak, a lovas turisztikának, a feltételek egy részét egy korábbi, Leader pályázat segítségével kialakították – mondta az MTI-nek Szabó Gergely, a település polgármestere.

Hozzátette: szükségük lenne még lovak elhelyezésére alkalmas építmény, istálló kialakítására, amelynek költsége 10-15 millió forint. Hozzátette: 2016-ban elindították a helyi óvodában és általános iskolában a lovaglásoktatást, ennek köszönhetően körülbelül 100 gyerek kezdett el lovagolni.

MTI

Fotó:OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés