2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Több mint 300 induló zenekar pályázott a Cseh Tamás Program támogatására
royal_magazin_PNG

Több mint 300 induló zenekar pályázott a Cseh Tamás Program támogatására

Beérkeztek a 4. évadát megkezdő Cseh Tamás Program első pályázatai. A legnagyobb érdeklődés a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az induló zenekarokat támogató alprogram pályázatát övezete. Azt, hogy a magyar könnyűzenét támogató programnak, azon belül a kezdő formációk támogatásának és mentorálásának hosszabb távon is van létjogosultsága, bizonyítja, hogy a negyedik alkalommal meghirdetett pályázatra a második legtöbb, összesen 315 pályázat érkezett be.

Augusztus 4-e éjfél volt a határideje az Induló előadói, valamint a Klubtámogatói alprogramokra, és azok keretében elnyerhető támogatásokra kiírt pályázatok beadásának. Utóbbira a vidéki, a fővárosi, valamint a határon túli klubok összesen 116 pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, de a korábbi évek tapasztalataival összhangban az induló zenekarokat támogató pályázatra nagyságrendekkel többen jelentkeztek.

„Negyedik alkalommal hirdettük meg az induló előadói alprogram pályázatát, és a Cseh Tamás Program történetében a második legtöbb, összesen 315 jelentkezés érkezett. Ez nekem azt mutatja, hogy még mindig nagyon fontos az kezdő formációk támogatása, van létjogosultsága a CSTP-nek és ennek az alprogramnak is” – közölte Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, aki hozzátette: „a klubok esetében nem okoztak meglepetést a számok, általában ennyi érkezik ezekre a felhívásokra. Ezekben az esetekben inkább az a kérdés, hogy hány olyan klub lesz, akit eddig még nem támogattunk, illetve milyen programokkal, zenei kínálattal jelentkeztek a pályázók”.

A Cseh Tamás Program negyedik évadára összesen 625 millió forint áll rendelkezésre. A már említett két alprogram pályázataira összesen 235 millió forintot szán a kollégium, 195 milliót a klubokra, 40 milliót az induló előadókra.

A támogatásban részesülő klubok továbbra is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók a magyar formációk. Az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatják. A pályázati felhívásból egyértelmű volt az is, hogy folyamatosan működő könnyűzenei színtereket kívánt támogatni a CSTP. Olyan helyszíneket, amelyek az év nagy részében fellépési lehetőséget biztosítanak a különböző zenekaroknak és előadóknak.

Az Induló előadói alprogram leendő nyertesei is a korábbi évekhez hasonlóan költhetik majd el a támogatásukat, így minimum öt új dal profi rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videoklip elkészítésére, saját promóciójukra, illetve egy lemezbemutató koncertre fordíthatják a Cseh Tamás Programtól kapott forrást.

„Először az induló előadói alprogram pályázatait dolgozza fel az NKA Igazgatósága, akik folyamatosan adják át a kollégiumi tagoknak a formailag elfogadható pályázatokat, illetve a pályázó zenekarok dalainak a linkjeit. A tervek szerint szeptember első hetében dönt a kollégium arról, hogy kiket hív be a meghallgatásra. A meghallgatás várhatóan október első hetében lesz az A38 hajón, de az oda bekerülőket a CSTP Programiroda időben értesíti” – mondta Bajnai Zsolt.

A klubos pályázatok feldolgozása szeptemberben várható. A kollégium azt tervezi, hogy ezekről az induló előadói pályázat meghallgatását követően, október második hetében dönt, és a korábbi három év hagyományainak megfelelően október végén hirdeti ki a négy pályázat eredményét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!