Dinasztiák küzdenek a hatalomért és kontrollgyakorlásért; képzeljük csak el a Starkokat és a Lannistereket, akik a bányákért és bányászatért versenyeznek és küzdenek egymás ellen a Holdon – ez az alapkoncepciója Ian McDonald Luna – Újhold című regényének. Ez alapján máris ígéretesnek tűnik a regény, de persze nem garancia a sikerre, mindenesetre vitathatatlanul olvasócsalogató. Az író nem okoz azonban csalódást: lenyűgöző premisszákkal, jól kidolgozott és nem egysíkú karakterekkel, valamint nem ellaposodó sztorival szórakoztat az űrbéli sci-fi.
A történet viszonylag egyszerű, több nézőpontú narratívával, amely során egy nagy hatalommal bíró dinasztia három generációja tagjainak sorsát kísérhetjük figyelemmel. A középpontban Adriana Corta áll, aki évekkel ezelőtti érkezése után megalapította a Corta Hélió nevű céget és dinasztiát. Sikerének köszönhetően a Corták az ötödik sárkánnyá váltak, akik a másik négy családdal együtt (a Mackenzikkel, a Vorontsovokkal, a Sunokkal és az Asamoahokkal) uralják a kereskedelmet. Természetesen ők ennek egyáltalán nem örültek. A Cortákkal mint új „játékosokkal a pályán” elindult, felélénkült a rivalizálás, amelyek közül a legélesebb a Corták és a Mackenzik között alakult ki: még politikai érdekházasságok útján sem voltak képesek békét kötni.
A helyszínt rendkívül mostoha körülmények uralják: a durva, kíméletlen körülmények csakolyan gyilkosak, mint egy merénylő. Ugyanis a Holdon a négy elementáris erő uralkodik: a levegő, a víz, a szén és az adat, amelyek a legalapvetőbb árucikkeit jelentik a holdbéli létezésnek. Ha ezekből valakinek kifogyóban vannak a tartalékai, akkor igencsak meggyűlik a baja a lélegzéssel, s ezzel együtt az életben maradással. Adódik ebből a paradoxon: az egyetlen törvény az, hogy nincs törvény – ehelyett mindent megtárgyalnak. A Corták jól tudják, érzik, hogy ez hatalmat, de egyben veszélyforrást is jelent, éppen ezért alapelvük az, hogy a család az első, amiből adódóan mindig szem előtt kell tartaniuk a családi vállaltot, akármit tesznek.
Ha már család, akkor ismerjük meg a Cortákat: Adriana öt gyerek édesanyja, akiknek vannak párjaik és gyerekeik; s ha hozzávesszük a rivális családokat, akkor nagy számú szereplőt vonultat fel a regény. Szerencsére Adriana leginkább gyerekeire és unokáira fókuszál elbeszéléseiben. Időnként őt váltja Marina Calzaghe, egy felszíni munkás, aki újonnan érkezett a Holdra, és belekavarodik a Corták politikájába. Mindez eleinte, amíg hozzá nem szokik az ember, s meg nem érti a szövevényes viszonyokat, zavarodást okozhat – azonban ezen túl lehet lendülni.
Végül pedig a cselekményről pár szót: A politikai cselszövések kellő izgalmat és pörgést hoznak a történetbe; továbbá felfedezni vélhetjük Machiavellit is, ami üdítő pont. Ian McDolnald írásstílusa csak emeli a műve színvonalát, ugyanis egy összetett világot teremtett meg, valamint bonyolultabb témákat is érint, azonban érthetővé és élvezetessé tette a szöveget. A Luna – Újholdról nem lehet negatívumot mondani: komplex, átfogó, tartalmas, és a karakterek is érdekesek. Folytatása pedig lesz.
