2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Magyar Levente: a magyar kormány több mint 6200 vajdasági vállalkozót támogatott
royal_magazin_PNG

Magyar Levente: a magyar kormány több mint 6200 vajdasági vállalkozót támogatott

A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szabadkán, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának újabb nyertes pályázóival írtak alá szerződéseket nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztésekről.
Az eddig elosztott összeg a teljes keretösszegnek kevesebb mint a negyede, és a következő év során igyekeznek a maradékot is szétosztani – tette hozzá az államtitkár.  Magyar Levente aláhúzta: az utóbbi majdnem két évben szinte minden vajdasági magyart elértek, minden magyar lakta településre eljutottak, így aki részt kívánt venni a programban, annak minden lehetősége megvolt erre, az információhiány miatt senki nem maradt ki. Az államtitkár aláhúzta: első lépésként a kistermelőket szerették volna támogatni, a második lépésben azokat a vállalatokat erősítik meg, amelyek a kisebbeknek tudnak segíteni, a harmadik lépés a középléptékű vállalkozások támogatása. Ezt követően igyekeznek majd összekötni azokat a nagy- és kisvállalkozókat, akiket korábban támogattak és ezzel a Vajdaság akár a világ egyik legprosperálóbb vidékévé válhat. Magyar Levente felhívta a figyelmet arra, hogy néhány évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a Vajdaságban lehetségessé válhat egy ekkora gazdaságfejlesztési program, mára pedig ez a realitás. Hozzáfűzte, az erős vajdasági gazdaság Szerbiát is erősíti, és Magyarország erős Szerbiát szeretne szomszédjának, és az itteni magyarság érdeke is egy erős Szerbia. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány és a VMSZ történelmet ír a Vajdaságban a gazdaságfejlesztési programmal. A VMSZ megteremtette a befogadóközeget, de ehhez az is kellett, hogy az anyaországnak olyan kormánya legyen, amely nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is biztosítja a szülőföldön való megmaradást és boldogulást, és létezzen a vajdaságban egy olyan vállalkozói réteg, amellyel egy ilyen programot meg lehet valósítani – részletezte a VMSZ elnöke. Szerdán hat nagyvállalkozóval kötöttek szerződést, akik közvetlenül 140 embernek adnak munkahelyet, emellett azonban mintegy 3500 vajdasági magyar gazdának biztosítanak beszállítási és ezáltal megélhetési lehetőséget. A nagyberuházók több mint 10 milliárd forint értékben valósítanak majd meg beruházásokat üzembővítésen, tárolók és szárítóberendezések beszerzésén, valamint a méz-, gyümölcs- és zöldségtermesztésen és feldolgozáson keresztül. Néhány héten belül a várakozások szerint újabb féltucat nagyvállalkozóval köthetnek szerződést. Szerdán egyben három új pályázatot írtak ki, amelyek keretében november végéig házvásárlásra és földvásárlásra lehet pályázni. Ezek középtávú, 50-500 ezer euró értékű beruházások – hangzott el. A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 60 milliárd forintot. A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!