2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Harmincöt milliárdért fejlesztik a Hungaroringet 2019-ig
royal_magazin_PNG

Harmincöt milliárdért fejlesztik a Hungaroringet 2019-ig

Három részletben, 35 milliárd forintért fejlesztik a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroringet, hogy a pálya 2026 után is része legyen a világbajnoki sorozat versenynaptárának.
Erről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter beszélt szombaton a mogyoródi pályán, miután találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group elnökével.
„A kormány előtt egy 35 milliárdos fejlesztési stratégia áll a Hungaroringre vonatkozóan, ennek keretében az idén 5 milliárd forintot biztosít a költségvetés a közműrendszer és a lelátók felújítására” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki hozzátette, 2018-ban 20 milliárd forint áll majd rendelkezésre a paddock és a boxutca felújításának elkezdésére, 2019-ben pedig 10 milliárd forintból befejezik ezeket a munkákat, valamint jelentősen bővítik a parkolóhelyeket a pálya környékén.
„Carey úr örömmel fogadta ezeket a híreket, mert ebből is látja, hogy Magyarország elkötelezett és komoly a szándéka, hogy a Magyar Nagydíj 2026 után is a versenynaptárban maradjon” – mondta a miniszter.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, a Forma-1 vezetésében pozitív változások történtek, amióta az amerikai Liberty Media a tavalyi év végén megvásárolta a kereskedelmi jogokat a brit Bernie Ecclestone-tól, ezek a változások pedig a magyar helyszínnek is jó hírekkel szolgálnak.
„A Hungaroring egy tradicionális pálya, amely több mint 30 éve megszakítás nélkül látja vendégül a Forma-1-es mezőnyt. Carey úr világossá tette a számomra, hogy nem 21 egységes, uniformizált versenyhelyszínt akarnak, hanem egy színes, izgalmas versenynaptárt” – számolt be a találkozóról a miniszter. Kiemelte, hogy a Liberty Media új típusú megközelítésébe a három évtizedes hagyományokkal rendelkező Budapest színt hoz, éppen ezért az új menedzsment az F1-es vb-sorozat fontos értékének tekinti a mogyoródi helyszínt.
„Jól látszik, hogy az új vezetés nyitottabbá, emberközelibbé akarja tenni a Forma-1-et, ebbe a megközelítésbe kifejezetten beleillik Budapest, ahol 15 kilométerre van a pályától a város szíve, ahol minden emberközeli. Ebben teljes az egyetértés közöttünk” – jelentette ki Szijjártó Péter.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órakor rendezik meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés