2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
42929

Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július 11-én egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Aszaló felől Szikszó irányába közlekedett egy férfi a 3-as számú főúton 2017. július 11-én 6 óra 20 perckor Opel típusú személygépjárművével. A sofőr egy előtte közlekedő nyerges vontató előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg, hogy a szembejövő sáv oly távolságban szabad, hogy a manővert be tudja fejezni. Így vészfékezést követően a vizes úttesten megcsúszott és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Seat típusú személygépjárművel. A balesetben az egyik utasnak súlyos sérülése keletkezett.

Miskolcon, a Csabavezér utcán közlekedett 2017. július 11-én 6 óra 37 perckor egy segédmotorkerékpárral egy férfi. A sofőr haladása során járműve sebességét nem a nedves útviszonyoknak megfelelően választotta meg és egy fékezés után megcsúszott és járművével eldőlt. A baleset következtében a motort vezető férfinak könnyű sérülése keletkezett.

Ózdon, 2017. július 11-én 10 óra 8 perckor egy helyi asszony egy elektromos kerékpárral közlekedett. A nő sávváltása során nem biztosított elhaladási elsőbbséget és egy mellette elhaladó járműszerelvény középső részének ütközve az úttesten elesett. A balesetben az elektromos kerékpárral közlekedő hölgynek könnyű sérülése keletkezett.

Mezőkövesden közlekedett 2017. július 11-én 19 óra 40 perckor egy férfi segédmotorkerékpárjával. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból lassító személygépjármű mögött, az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett, majd felborult.  A motort kormányzó férfinak a baleset következtében könnyű sérülése keletkezett.

A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tizenegy esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, gépjárművük sebességét a mindenkori időjárási viszonyoknak megfelelően válasszák meg.

Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés