2026. 09. 23. szerda

Tekla, Líviusz

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Böjte Csaba ferences szerzetes Szent István Ünnepén
royal_magazin_PNG

Böjte Csaba ferences szerzetes Szent István Ünnepén

A Mária Rádió idén is zarándoklatok szervezését kezdeményezte Szent István ünnepére. Idén az ifjúságé a főszerep. A tavalyi év visszajelzései alapján ugyanis minden résztvevő a Böjte Csaba atya által felkarolt fiataloknak örült leginkább, akik 2017 augusztusában ismét zarándokként érkeznek majd az ünnepségre.
Az ünnep kezdete előtt az érkező zarándokokat színvonalas programok – tanúságtételek, elmélkedések, zenés áhítatok – várják majd. Nagy öröm számunkra, hogy Erdő Péter bíboros úr hívására, Böjte Csaba testvért is előadóként köszönthetjük idén!

A Szent István-ünnep ez évi előadói:

CRUX együttes, felvidék

Tóth Auguszta, színművésznő

Fábry Kornél atya, a Budapesti Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára

Sillye Jenő és barátai zenekara

Böjte Csaba, ferences szerzetes

A zarándokcsoportok jelentkezését folyamatosan várjuk online felületen, mely a Mária Rádió honlapján keresztül érhető el, a Szent István Ünnepe menüpont alatt található regisztráción keresztül.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés