2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Városi vízi mentők
royal_magazin_PNG

Városi vízi mentők

Rendőrök kezdték meg az elsődleges élet- és vagyonmentést, Miskolcon, annál a kétszintes háznál, amit elárasztott a nagy esőzés.
Segélykérő telefonhívás érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2017. június 6-án 18 óra 35 perckor. A telefonáló többek között elmondta, hogy a városra zúduló heves esőzés miatt Andrássy úti kétszintes házukat teljesen elárasztotta a víz.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének két rendőrjárőre – mikor megérkezett a megadott helyszínre – azt tapasztalta, hogy egy 75 éves és egy 61 éves nő próbálta reménytelenül kiterelni a felülről jövő áradatot.

A rendőrök felmérve a helyzetet gyorsan áramtalanították az épületet, illetve biztonságba helyezték az asszonyokat. Ezt követően megosztva az erőket a házban, illetve a tetőn – a zuhogó eső közepette – kezdték meg kármentést. Végül sikerült a megfékezni a házba beömlő vizet. Az időközben értesített, majd megérkezett katasztrófavédelem szakemberei a csatornahálózatot teljesen szabaddá tették, megszüntetve ezzel a további vészhelyzetet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés