A Helen Grace sorozat jól sikerült első három részét követően joggal várjuk el, hogy a Hazudsz, hazudsz nem lesz rosszabb ezeknél – jó hír, hogy M. J. Arlidge ezt teljesítette. A thriller nem ülepedik le, a történések üteme kiegyensúlyozott és megfelelő, s ezúttal sem maradnak el a fordulatok. Egy sorozatot meg tudnak ölni az egysíkú és egy helyben toporgó karakterek, de szerencsére ezt a hibát nem követte el az író, mert részről részre tanúi lehetünk jellemváltozásaiknak.
Helen Grace és barátja, Charlie Brooks ezúttal Southamptonon végigsöprő sorozatgyújtogatóval néznek szembe. Egy nap leforgása alatt hatszor csap le, amelyből három-három párhuzamosan történik két egymást követő nap. Az ámokfutó célpontjai családok, s a helyzetet bonyolítja, hogy következetlenül és eszeveszett tempóban csap le; továbbá ártatlan emberek esnek áldozatul. Ebbe a tűzoltók is beletartoznak: egy meghal, míg egy másik élet és halál között lebeg.
Helen eltökélten meg akarja találni a felelőst, csakhogy a tűz a lehetséges bizonyítékokat elégeti. Egy szemtanú esküdözik, hogy egy helybeli a bűnöző, ráadásul egy tűzoltó – ami megosztja a várost és a hatóságokat. Idővel megtalálják az összefüggést a tűzesetek között: az egyik figyelemelterelést szolgált a valódi, gyilkolási célú másiktól. A feszültség pedig napról napra csak növekszik, mert nem tudják kézben tartani és hatékonyan kezelni a megingott várost.
Emellett egyéb, a karrierjét érintő nehézségekkel is küzd (jellemzően a műfajra): új főnöke van, és egy helyi újságíró az ő aláásásán dolgozik bőszen. Szakmailag is kihívás elé került: egy új nyomozóval dolgozik együtt (aki a harmadik az első rész óra), és munkastílusát, valamint vezetői megközelítését hozzá kell igazítania; valamint erőfeszítéseket is kell tennie, hogy a folyton változó csapatát egyben tartsa. A munka okozta stressz unortodox személyes tevékenységei folytatására kényszeríti, ami által reméli, hogy elbújhat a sajtó és a publikum figyelme elől. Komplikált karakter, élete szomorúsággal és magánnyal töltött, de részről részre változik, fejlődik: láthatjuk, ahogyan fokozatosan elfogadja életét, és hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve. Ő klasszikus magányos farkas, így könnyen együtt érzünk vele, de ez is változik, s a Hazudsz, hazudszban már barátokat szerez.
Arlidge remek munkát végzett a cselekmény felépítésével, kidolgozásával, mert a szálak a történet előrehaladtával fokozatosan összeérnek; továbbá kiemelendő, hogy a regény legnagyobb részében csak találgatunk. Megtehette volna, hogy a szokásos sémát alkalmazza, azaz hogy a történet csupán annyiból áll, hogy a hatóság egy szadista sorozatgyilkost üldöz. A tettesek megszállottságának motorja sem az áldozatokkal kapcsolatos kielégülésvágy, mint általában, hanem a bosszúvágy és –gyakorlás eszköze.
Ezt a megközelítésmódot remekül árnyalja, hogy részről részre új karakterekkel találkozunk, ami folytonos találgatásra és az új történetszálhoz való adaptálásra ösztönöz. A csapattagok és a felügyelők személyi változásai mozgásban tartja a cselekmény dinamikáját. A Hazudsz, hazudsz nem múlja alá elődjeit színvonalban, s a Helen és új főnöke közti viszony, alakulása pedig, nos, mondjuk úgy, izgalomban tart minket az ötödik részig.
